A Nemzeti Digitális Állampolgárság Program célja, hogy 2026-ra az állampolgárok szinte minden közigazgatást érintő ügyet képesek legyenek online, elsősorban hordozható eszközökön intézni. A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, György István a Lechner Tudásközpont konzorciumvezetésével megvalósított, az állampolgári azt mondta. „Átléptünk az ügyfélbarát, szolgáltató állam korszakába”, egyszerűsítettük az eljárásokat, csökkentettük a […]

Érdemes egy kis időt szánni a leggyakoribb csalások megismerésére, kisebb eséllyel leszel áldozat. Az online bűnözők módszerei folyamatosan változnak és bővülnek, a szélhámosok előszeretettel alkalmaznak újabb és újabb trükköket, hogy az emberek naivitását, jóhiszeműségét, figyelmetlenségét kihasználva meglopják őket. Jó ha nem ér felkészületlenül az átverés, mert nem az a kérdés, […]

A K&H privát banki ügyfelei számára a személyes és telefonos ügyintézés mellett, már zárt online videós csatornán keresztül is biztosított a kapcsolat a dedikált bankárukkal. Új megoldással bővítette a K&H szolgáltatásait. A nagy vagyonnal rendelkező, privát banki ügyfelek körében eddig elképzelhetetlen volt, hogy a digitális térben lépjenek kapcsolatba privát banki […]

Egy felmérésben azt vizsgálták, hogyan látja a lakosság a nagy hazai szolgáltatók digitális fejlettségét, milyen gyakran használja, mennyire elégedett az ilyen csatornákon elérhető ügyintézési lehetőségekkel. Ma már mindennapos a digitális csatornán történő – például számítógépes vagy mobil applikációs – ügyintézés, amelyet a lakosság több mint nyolcvan százaléka használ valamilyen formában. […]

Immár az összes hazai közműszolgáltató – gáz-, áram-, víz- és távhőszolgáltató – elérhető az e-bejelentő szolgáltatáson keresztül. Az e-bejelentős szolgáltatást 2022 februárjától indították el, ami a közműátírásoknak igen jelentős egyszerűsítését tartalmazza. Az e-bejelentő szolgáltatás használata megkíméli az ügyintézés során az ügyfeleket attól, hogy egyenként kelljen az ügyfélszolgálatokat felkeresniük, legyen az […]

Valamennyi kormányhivatalon belüli és a más államigazgatási szervek közötti ügyintézés folyamatát, és az egységes területi államigazgatás optimalizált és elektronikus ügyintézés fejlesztését eredményezték a 2023 júniusában lezárult gigantikus informatikai fejlesztések. „A kormány egy hatalmas léptékű közigazgatási reformba kezdett a 2010-es években, amelynek a 2011-ben megalakult kormányhivatali rendszer volt az egyik első […]

Lezárult az ePincekönyv kialakítására, az Agrárminisztérium (AM) megrendelésére indított projekt – mondta az AM agrárpiacért felelős helyettes államtitkára. Tarpataki Tamás közölte: a Kormányzati Informatikai és Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. és az AM közreműködésével valósult meg a 2019 májusában indult projekt, amelyben a konzorciumvezetői feladatokat a […]

A Holdról is látszik, akkora sikerrel zárult az a projekt, amelynek eredményeként a biztonságos elektronikus azonosítási és hitelesítési szolgáltatások továbbfejlesztése és kiterjesztése is megvalósult. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) a közleményében azt írta, hogy a fejlesztések eredményei a lakosság, az államigazgatás és a vállalkozások által használt magas szintű, minőségi […]

Korábban talán elképzelhetetlen volt, hogy ekkora kereslet legyen a sofőrökre. Mivel nem is volt ennyi jármű, illetve sokkal inkább helyben történt minden termelés, valamint számtalan olyan szolgáltatás sem létezett, mint ami manapság oly népszerű, nem csoda, hogy nem kellett annyi sofőr. Még tömegközlekedés terén is kevesebb járat volt, így valóban […]

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális Uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás a bolgár Evrotrust Technologies AD eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az Uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nem csak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási […]