A Megyei Jogú Városok Szövetsége decemberi tisztújító közgyűlésén a megyei jogú városok polgármesterei és a T-Systems Magyarország képviselői kifejezték arra vonatkozó szándékukat, hogy megalakítsák az intelligens városfejlesztéseket támogató Intelligens Város Nemzeti Platformot. A Platform célja, hogy a Digitális Nemzet Fejlesztési Program sikeréhez hozzájáruljon azzal, hogy hatékony együttműködési keretet teremtve az […]

Pontosabb információadást, ezáltal az utasélmény, helyesebben az utazásélmény növelését teszi lehetővé Somogy megyében a T-Systems Magyarország fejlesztésével megvalósított, december 19-én átadott GPS-alapú forgalomirányítási és utas-tájékoztatási rendszer. A Kapos Volán Zrt. megrendelésére a T-Systems 230 járműre, valamint hét pályaudvarra (Kaposvár, Siófok, Marcali, Nagyatád, Barcs, Csurgó, Tab) telepített GPS-alapú utas-tájékoztató rendszert. A […]

Február 1-től összevonják és megváltozik a Magyar Telekom Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. gyakornoki programja. A Telekom – T-Systems Gyakornoki Program az aktív, nappali hallgatói jogviszonnyal rendelkező, diákok jelentkezését várja, akik BSc vagy BA, vagy MSc és MA szintű oktatásban vesznek részt. A gyakornoki programban mintegy ötszáz hallgató vehet […]

Az informatikai duális képzés, a kutatás-fejlesztés, a technológia-transzfer, valamint az innovációs és kutatási eredmények hasznosítása területén is együttműködik a jövőben a T-Systems Magyarország Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) – jelentették be szerdán a baranyai megyeszékhelyen. Bódis József rektor emlékeztetett arra, hogy a következő tizenöt évre vonatkozó új felsőoktatási koncepció […]

Az eddiginél sokrétűbb és könnyebben elvégezhető tudományos munkára lesz lehetőségük a madárgyűrűzéssel foglalkozó hazai szakembereknek, köszönhetően annak az új webes rendszernek, amelyet a T-Systems Magyarország fejlesztett ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Madárgyűrűzési Központja számára. A Tringa (T-ring application) szoftverrel, amely nevét a piroslábú cankóról (latinul Tringa totanus) […]

A MÁV-START Zrt. ingyenes wifi-projektje nyerte el a T-Systems Magyarország idén először átadott Év Projektje szavazását. Az Év Projektje-díjjal minden évben azt a projektet ismeri el a cég, amely nem csupán értékük vagy volumenük tekintetében számítanak az átlagosnál nagyobbnak, hanem szakmailag is valódi kihívást jelentettek a vállalat számára. (Furcsa is […]

A „Családbarát Vállalat 2014” pályázaton a Magyar Telekom Csoport különdíjat nyert. A Díjat olyan vállalatok számára adományozzák, amelyek családbarát, munka-magánélet egyensúlyát támogató működésükkel hozzájárulnak a társadalom családbarát szemléletének erősítéséhez, a gyermekvállalás támogatásához. A nagyvállalati kategóriában a pályázaton a Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország különdíjat nyert, amit a zsűri […]

A T-Systems Magyarország végzi idén október elsejétől az Rwe IT Magyarország Kft.-vel megkötött szerződés alapján, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport teljes körű it-infrastruktúra üzemeltetését. A négy évre megkötött szerződés szerint a T-Systems szerver-, hálózat- és desktop-üzemeltetést végez, valamint ellátja az ezekhez szorosan kapcsolódó, támogató feladatokat is. Az ELMŰ-ÉMÁSZ teljes informatikai rendszerét érintő, komplex […]

Az Amerikában és Angliában már sikeresen működő „helyfüggő mobilmarketing” szolgáltatást elsőként Magyarországon vezeti be a tizenhárom országban jelenlévő Deutsche Telekom, a megoldás technikai hátterét az IT Services Hungary Kft. (ITSH) biztosítja – tájékoztatta a társaság az MTI-t. Az ITSH és a Magyar Telekom összefogásával létrejött szolgáltatás az adott üzlet közvetlen […]

A Cisco Magyarország tizennegyedik alkalommal adta át az „Év Magyarországi Cisco Partnere” díjat, amelyet idén hét kategóriában ítélt oda a közös sikerekhez leginkább hozzájáruló hazai partnereknek. „Az Év Nagyvállalati Hálózati Partnere” címet a NET’54 kapta. A hálózati biztonság terén elért eredményeiért “Az év biztonsági partnere” címet az S&T kapta. Az […]