Családbarát lenne a Magyar Telekom?

SomorjaiEvaA „Családbarát Vállalat 2014” pályázaton a Magyar Telekom Csoport különdíjat nyert. A Díjat olyan vállalatok számára adományozzák, amelyek családbarát, munka-magánélet egyensúlyát támogató működésükkel hozzájárulnak a társadalom családbarát szemléletének erősítéséhez, a gyermekvállalás támogatásához. A nagyvállalati kategóriában a pályázaton a Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország különdíjat nyert, amit a zsűri indoklása szerint azzal a széles palettával érdemelt ki, amellyel a különböző élethelyzetben támogatják a családos munkavállalókat.

Somorjai Éva, a vállalat humán erőforrás vezérigazgató-helyettese a cím elnyerése kapcsán elmondta: „Igyekszünk a munka-magánélet egyensúlyát, ahol tudjuk, támogatni, ezért indítottuk el közel 8 éve a Telekomban a nagysikerű Kismama-, a T-Systemsnél pedig két éve a Kiscipő programot, és vezettük be a távmunka lehetőségét minden hónap utolsó péntekén. Továbbra is mindent elkövetünk azért, hogy a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország is szerethető és élhető munkahely legyen, és megőrizze előkelő pozícióját az ország legvonzóbb munkahelyei közt.”

(Nyilván demagógia: a nyáron jelentette be a társaság 1700 dolgozójának elbocsátását. Érdekes lenne megkérdezni tőlük, egyetértenek-e díj odaítélésével. A-szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Netlock: az SSL jó

hét nov 10 , 2014
A Netlock Kft. szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy az SSL a Google újításának köszönhetően már a találatok rangsorolásában is szerepet játszik a keresések során. A Google ezzel a lépéssel piaci helyzetét latba vetve aktívan segíti az SSL terjedését, hiszen üzleti előnyt biztosít a biztonságért cserébe. A Facebookhoz pedig […]

És még ez is...