Számítógépes modellezés is segített abban, hogy minden helyszínen rendben lezajlottak az augusztus 20-i programok – közölte az állami ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője. Kádár Pál elmondta, hogy szektorokra osztották a várost, így tervezték meg az esetleges menekülési útvonalakat, amelyeket katasztrófavédelmi és rendvédelmi szempontból is megvizsgáltak. A tömeg mozgását […]

Júniusban az ipari termelés volumene 0,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. 2016 első hat hónapjában a termelés 2,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipari rangsorban második alág, a feldolgozóipari termelésből 12 százalékkal részesülő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása […]

A tabletgyártók rangsorában még mindig az Apple vezet — derül ki az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat közzétett jelentéséből. A második negyedévben az Apple tízmillió táblagépet értékesített az egy évvel korábbi tizenegymillió után, részesedése azonban így is 25,8 százalékra emelkedett 24,9 százalékról. A rangsorban második […]

Ahogy már korábban bejelentette a Microsoft, a Windows 10 felhasználói már elérhetik a Windows 10 operációs rendszer évfordulós frissítését (Windows 10 Anniversary Update.) Az új elemekkel és innovatív megoldásokkal bővült Windows 10 mellett elindul egy új, heti rendszerességű videósorozat is This Week on Windows elnevezéssel, ahol a fejlesztői csapat megosztja a […]

1

A második negyedévben 38,7 millió táblagépet értékesítettek a világpiacon a leválasztható billentyűzetű hibrid gépeket is beleértve, ami 12,3 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest – derül ki az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat hétfőn közzétett jelentéséből. A negyedévben értékesített táblagépek túlnyomó részén, 65 százaléka, […]

A Chio Mozdulj Gamer Mozgalom és a JátékosLét Kutatóközpont kutatása szerint, míg a 15 évesnél idősebb magyar lakosság alig több mint fele (56 százalék) végez rendszeres testmozgást, addig a gamerek körében ez az arány jóval magasabb(82 százalék). A legaktívabb sportemberek között is nagyobb arányban találunk játékosokat: heti négy alkalomnál többször […]

Gyerekpornográfiát terjesztő országos hálózatot lepleztek le Spanyolországban; 14 tartományban összesen 21 embert vettek őrizetbe, akik tovább súlyosbítva a bűnüket, a munkahelyi számítógépeikről küldözgették a felvételeket — közölte a spanyol rendőrség. Az elfogottak egyikét azzal gyanúsítják, hogy rejtett kamerás felvételeket készített gyerekekről egy sportcentrum öltözőjében és zuhanyzójában, ahol ő maga is […]

Szeged Kistérségi Többcélú Társulás Egyesített Szociális Intézmény hajléktalan ellátása már a negyedik olyan szociális intézmény Csongrád megyében, amelynek működését számítógépek adományozásával segíti a Csongrád Megyei Kormányhivatal. Július 18-án, hétfőn, a Bajai úti telephelyen ad át hat munkaállomást a társulás igazgatójának és az intézményvezetőnek Juhász Tünde kormánymegbízott. A számítógépek jó helyre […]

Egy friss kutatása szerint az internet komoly negatív hatással lehet a családi kapcsolatainkra. A szülők és gyermekek ötöde számolt be arról, hogy az internet gyakran konfliktusokat teremt közöttük. A vizsgálat szerint, míg korábban a szülők töltötték be az elsődleges információforrás és tanácsadó szerepét, egynegyedük (23 százalék) szerint gyerekeik mostanság szívesebben tájékozódnak […]

Talán csak a spanyol El País számolt be az Izraelben, a tel-avivi Egyetemen június 19. és 23. között tartott it-biztonsági szakértők éves nemzetközi tanácskozásáról, a Cyber Weekről. Az eseménynek mostantól fogva egy nagyméretű trójai faló a jelképe, amelyet (állítólag) vírussal fertőzött mobiltelefonokból és számítógép-alkatrészeiből építettek. Gideon Amichay, az ötletgazda szerint […]