A magyar telefónia mérföldköveit bemutató tárlattal nyit újra a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A páratlan gazdagságú, Európában egyedülálló szegedi informatikatörténeti gyűjtemény munkatársai a járványhelyzet miatti kényszerű zárvatartás alatt állították össze a hazai távközlés történetét feldolgozó – laikusoknak és szakértőknek egyaránt számos érdekességet kínáló […]

Június 1-jével új szabályok lépnek életbe a szerzői jogok terén. Az új szabályzás több ponton is megkönnyíti a tartalmakhoz való hozzáférését és felhasználásukat, valamint megerősíti a szerzők és a jogosultak helyzetét – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). A reform első lépéseként már tavaly megteremtették a digitális távoktatás szerzői […]

Újabb mintegy 450 ezer oldalnyi, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) Frecskay János Szakkönyvtárában őrzött iratot és kiadványt digitalizáltak. Az SZTNH közleménye szerint folyamatos a hivatal dokumentumainak digitalizálása és közzététele a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon. A Frecskay János Szakkönyvtár dokumentumainak digitalizálásával sok olyan egyedi dokumentum található meg online. Ezek egy része […]

Törölték A nomádok földje című filmmel kapcsolatos tartalmakat az internetről Kínában, miután rendezőjét, a kínai származású, de az Egyesült Államokban élő Chloé Zhaót „Kína bemocskolásával” vádolta meg néhány helyi felhasználó egy 2013-as interjúja miatt. Mindössze néhány nappal ezelőtt a kínai sajtó még elismerően beszélt Zhaóról, mint a történelem első ázsiai […]

A Disney Plus streamingszolgáltatásra január elején már 94,9 millióan fizettek elő, egyetlen hónap alatt több mint nyolcmillióval nőtt a megrendelők száma. A 2019 novemberében indított streamingcsatorna közönségét elsősorban a Star Wars-univerzumból kinőtt The Mandalorian című sci-fisorozat sikere és a Pixar Lelki ismeretek című új animációja növelte decemberben. A január közepén […]

Több mint 2600 digitalizált hangfelvételt tett online elérhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a Hangtár elnevezésű digitális adatbázisban. A legkorábbi felvételeken a legendás színésznőt, Blaha Lujzát hallhatják az érdeklődők – közölte az intézmény. Az adatbázis-szolgáltatás több mint 150 órányi archív hanganyagot tesz közzé az OSZK Színháztörténeti és Zeneműtár gramofonlemez-gyűjteményének anyagából. […]

A Netflix előfizetőinek száma 2020 utolsó negyedévében több mint 8,5 millióval nőtt, s így már 200 millió fölött jár. A streamingszolgáltató csak hatmillió új előfizetővel számolt az utolsó negyedévben, de a pandémia miatt 8,51 millió felhasználó rendelte meg újonnan a szolgáltatást. A Variety.com cikke szerint az elmúlt év végére ezzel […]

Megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli pénteken a mindenki által szabadon szerkeszthető online világenciklopédia, a Wikipédia, a világ hetedik leglátogatottabb honlapja. Az internetezők által szerkesztett webes enciklopédia 2001. január 15-én indult útjára angol nyelven, az első év végére pedig már 18 nyelven volt elérhető. Ez a szám mára 309-re bővült, így a […]

Digitális élményközpont kialakítása is szerepel a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program tervei között, a létesítményben a magyar és a nemzetközi képzőművészet klasszikusait mutatják majd be a modern technika segítségével – jelentette be a program megvalósításáért felelős kormánybiztos. Navracsics Tibor közölte: a megvalósítandó központ a helyi gazdaság motorjaként fog működni, […]

Több százezer oldalnyi kulturális és ipartörténeti dokumentumot digitalizál és tesz online szabadon elérhetővé a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) – közölte az intézmény. A közlemény szerint a SZTNH több mint háromezer folyóméternyi szabadalmat, védjegyet és egyéb szellemitulajdon-védelemmel kapcsolatos könyvtári dokumentumot őriz könyvtárában. A szervezet eddig tízezer oldalnyi egyedi és pótolhatatlan […]