Új szerzői jogi szabályok lépnek hatályba

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökeJúnius 1-jével új szabályok lépnek életbe a szerzői jogok terén. Az új szabályzás több ponton is megkönnyíti a tartalmakhoz való hozzáférését és felhasználásukat, valamint megerősíti a szerzők és a jogosultak helyzetét – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). A reform első lépéseként már tavaly megteremtették a digitális távoktatás szerzői jogi feltételeit – írták. A mostani módosítás többek között átláthatóbbá teszi a szerzők és az előadóművészek díjazására vonatkozó szabályozást, és tisztázza az internetes platformok felelősségét a felületükre feltöltött szerzői jogi tartalmak felhasználásával kapcsolatban. Emellett lehetővé teszi, hogy a kulturális örökségvédelmi intézmények (például múzeumok, könyvtárak, levéltárak) a kereskedelmi forgalomban már nem elérhető műveket könnyebben tudják használni. A jogszabályváltozás az uniós irányelvek átültetésével új, szabad felhasználási módot vezet be a szöveg- és adatbányászat tekintetében. Bevezeti a paródiakivételt is, amely azt jelenti, hogy egyes szerzői jogi tartalmak szabadon átdolgozhatók, “parodizálhatók” lesznek az eredeti mű alkotójának engedélye nélkül is – közölték.

A közleményben idézték Pomázi Gyulát, a hivatal elnökét, aki azt mondta, hogy a szerzői jogi rendszer igazságosságának előmozdítása a nagy internetes platformok térnyerése miatt vált szükségessé. Az új szabályok révén a nagy szolgáltatók a rajtuk keresztül elért szerzői jogi tartalmak, vagyis zenék, videók után fizetnek majd az alkotóknak. A törvény új rendelkezései alapján egyértelművé válik az is, hogy a nem üzleti célú zenefelhasználások után a feltöltőknek nem kell fizetniük – jelezte az elnök. Fontos változás a sajtókiadói jog bevezetése is – folytatták. A digitális hírfogyasztás növekedése miatt ugyanis az egyre jelentősebb online hirdetési bevételek jelenleg nagyrészt a nagy internetes platformokhoz jutnak. A jogszabályváltozás révén a kiadók kizárólagos jogokat kapnak kiadványaik online felhasználásánál. A szerzői jogi törvénymódosítás mellett szintén fontos változást jelent a Lisszaboni Megállapodás Eredetmegjelölésekről és Földrajzi Jelzésekről Szóló Genfi Szövegének megerősítéséről szóló törvény elfogadása” – írták. A megállapodás ratifikálásával Magyarország részese lett a földrajzi árujelzők modernizált nemzetközi oltalmi rendszerének. A magyarországi termelők ezután hatékonyabb eljárás keretében szerezhetnek nemzetközi oltalmat az eredetmegjelölések mellett a földrajzi jelzésekre is – olvasható az SZNTH közleményében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.