A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) feljelenti az Ask.fm közösségi portált személyes adattal való visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt – jelentette be Balatoni Monika, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. A tárca a feljelentést azért tette, mert egy szülő azzal kereste meg őket, hogy tehetetlenek a lányukat érő internetes zaklatásokkal szemben, […]

A kiskorúak védelme érdekében július 1-jétől ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítaniuk az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak – jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Balatoni Monika emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés tavaly fogadta el azt a törvénymódosítást, amely a kiskorúak által hozzáférhető internettartalom szűrhetővé tételéről rendelkezik. A jogszabály […]

Elkészült az elektronikus anyakönyvezés bevezetéséhez szükséges kormányrendelet tervezete. A dokumentumot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán tette közzé a kormány honlapján. A jogszabálytervezet az elektronikus anyakönyvi nyilvántartást működtető központi nyilvántartó szervnek a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH) jelöli ki, ezért kiegészíti a hivatal létrehozásáról, feladatairól és hatásköréről […]

Félidejéhez közeledik „Az internet nem felejt” program, amit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) indított el januárban. Eddig 12 középiskolában, közel ezer fiatal és pedagógusaik ismerkedtek meg a tudatos internethasználattal. Az eredetileg harminc állomásosra tervezett előadássorozatra az elmúlt hetekben további húsz iskola jelentkezett be, valamint jeltolmácsok segítségével siket fiatalokkal foglalkozó […]

Célzott, szisztematikus támadás érte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) adatbázisát öt hónappal ezelőtt, az eset miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tettek – mondta Bendzsel Miklós, a SZTNH elnöke sajtótájékoztatón. 2013. szeptember 16-án kaptak értesítést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) arról, hogy egy közérdekű bejelentés szerint nem nyilvános adatok […]

Várhatóan nyilvánosabbá, átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé válik a felszámolók értékesítői munkája a kormány döntésének köszönhetően. A felszámolási eljárások során a hagyományos formában lebonyolított egyedi árveréseket és pályáztatásokat 2015. január elsejétől egy központosított, internetes értékesítési rendszer váltja fel, amelyben a világhálón teszik közzé az árverési hirdetményeket és az értékesítési pályázatokat, és ott […]

Törölték azt a fiatalkorú magyar lányok fotóival vélhetően visszaélő honlapot, amely miatt vizsgálatot kezdeményezett a hatóságoknál a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a tárca ettől függetlenül az Országos Rendőr-főkapitánysághoz fordul. Balatoni Monika, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára közölte, a két napja a gyerekeket érő iskolai és internetes zaklatás visszaszorítása […]

Lezárult a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) „E-közigazgatási irányítás megújítása a központi közigazgatásban” című (ÁROP 1.2.20.) kiemelt projektje, amely a közigazgatási szervezetek elektronikus szolgáltatásainak felügyeletét ellátó hatóság működési feltételeinek kialakítását biztosította — olvasható a minisztérium közleményében. E szerint az Elektronikus Ügyintézési Felügyelet portálja az www.euf.kim.gov.hu címen érhető el (Legalábbis az […]

Elektronikus közokiratként is lekérdezhető a cégkivonat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium online céginformációs rendszeréből, így ezért nem kell már cégbíróságra menni – közölte a szolgáltatás informatikai hátterét biztosító Microsec Zrt. az MTI-vel. Hegedüs Márton, a Zrt. üzletági igazgatója szerint a fejlesztés akár ötödével is csökkentheti a cégkivonatok beszerzési költségét. Tájékoztatása […]

„A médiatudatosság és az arra való törekvés nemcsak oktatási, hanem össztársadalmi kérdés, ezért a KIM Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának szerepvállalása ezen a területen kulcsfontosságú” – hangsúlyozta Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára november 12-én az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet „Média – oktatás – Médiatudatosság az oktatásban” című […]