A Huawei Technologies Co. Ltd. becslése szerint a 2022-es bevételei nem csökkentek tovább, ami -szerintük- arra utal, hogy az amerikai szankciók miatti forgalomcsökkenés megállt — írja a Reuters. Annak ellenére, hogy az eladások mindössze 0,02 százalékkal nőttek, Eric Xu, a társaság elnöke bizakodó: „Az amerikai korlátozások most már az új […]

Magyarországon kiemelkedő kereseti lehetőséget biztosít az it-szektor, ahol már a havi 1,5-2 millió forintos bruttó fizetés sem ritka egyes pozíciókban — közölte a Grafton Recruitment. Az it-szektorban a vállalatok többsége idén az év első felében 5-15 százalék közötti béremelést adott. Ennek köszönhetően már az egy-három év munka tapasztalattal rendelkezőknél is […]

Idén tizenhat millió forint értékben jutottak digitális eszközökhöz rászorulók a Magyar Vöröskereszt és a Yettel mobilszolgáltató által közösen indított felzárkóztatási alapból. A szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására, a digitalizációban való részvételük javítására tavaly – ötvenmillió forintos keretösszeggel – életre hívott program három évre tervezett összegének 32 százalékát használták fel idén. […]

December 16-án végleg megszűnik a 2000-es évek elején indított magyarorszag.hu, ám ez nem befolyásolja a 2020 februárjának végén megújult magyarorszag.hu portál működését – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ). A korábbi e-ügyintézési tájékoztató portál, amelynek címe ezentúl regi.magyarorszag.hu lesz, még azzal a céllal született, hogy segítséget nyújtson az állampolgároknak […]

Az ABB új Cyber Security Event Monitoring Service (kiberbiztonsági eseményfigyelő) szolgáltatása képet ad Ausztria legnagyobb regionális energiaszolgáltatójának a kiberfenyegetésekről, valamint a fokozott védelmi megfelelésről. A digitális és fizikai eszközök kiberbűnözők elleni védelme ma már az ABB világszerte működő sok ezer ügyfelének alapvető üzleti érdeke. Az elektromos és automatizálási technológiák fejlesztésének […]

Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) 2017-es bevezetése óta több mint 25 ezer szolgáltató küld adatokat a felhőbe, ebből több mint tízezer magánszolgáltató. Az elmúlt öt évben az ágazat szereplői több mint kétmilliárd egészségügyi adatot és több mint 300 millió egészségügyi dokumentumot rögzítettek. Az eeszt-t is fejlesztő és üzemeltető Egészséginformatikai […]

A világjárványoktól és energiaválságoktól tartanak leginkább a magyar cégvezetők — derült ki egy üzleti ellenállóképességet vizsgáló friss jelentés szerint. A kutatásból kiderült, hogy a döntéshozók 42 százaléka már ma is úgy gondolja, hogy az éghajlatváltozás okozta természeti katasztrófák kihívást jelentenek, és még többen vélik, hogy a jövőben is megmarad ez […]

A koronavírus-járvány Magyarországon digitális fellendülést eredményezett az egészségügyben mind a betegek, mind az orvosok oldaláról – áll a Semmelweis Egyetem (SE) Magatartástudományi Intézetének kutatói által végzett országos online felmérésben. Az egyetem közleménye szerint a koronavírus-járvány 3. és 4. hulláma idején, 2021 júliusa és 2022 májusa között végzett kutatásban 1774-en vettek […]

A honvédség, valamint a magyar védelmi ipar és a digitalizációs szektor összefogása XXI. századi modern haderőhöz vezet – jelentette ki a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a digitalizációs technológia fejlődésével a világ is megváltozott. Az elmúlt évtizedekben a katonai ipar vezette az innovációt, és annak vívmányai terjedtek el a civil […]

A hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) megtartották a koronavírus okozta kényszerdigitalizáció eredményeit, de nem fejlődtek tovább a Digiméter projekt 2022 őszi kutatása szerint. A kkv-k 79 százalékának van honlapja, míg tavaly ez 73 százalék volt, illetve lényegesen kevesebben vannak, amelyek csak alkalmilag frissítik ezeket. A kkv-k alkalmazottainak 67 százaléka dolgozik […]