Digitális eszközöket kaptak rászorulók

Magyar VöröskeresztIdén tizenhat millió forint értékben jutottak digitális eszközökhöz rászorulók a Magyar Vöröskereszt és a Yettel mobilszolgáltató által közösen indított felzárkóztatási alapból.

A szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására, a digitalizációban való részvételük javítására tavaly – ötvenmillió forintos keretösszeggel – életre hívott program három évre tervezett összegének 32 százalékát használták fel idén. Így 16 millió forint értékben jutottak eszközhöz elsősorban gyermekotthonokban és családok átmeneti otthonában élők, valamint nagycsaládok és egyszülős családok. Mobiltelefonra, tabletre, laptopra és szoftverekre lehet pályázni a humanitárius szervezetnél.

A pályázók majdnem fele laptopot, közel harmada tabletet, több mint húsz százaléka mobiltelefont, néhányan nyomógombos mobilkészüléket igényeltek, egy család pedig nyomtatóhoz is hozzájutott. A digitális eszközök több mint harmada idén elsősorban gyermekotthonokba és családok átmeneti otthonába került, de az alapból jelentős számban támogattak egyszülős családokat, valamint nagycsaládokat is.

A Magyar Vöröskereszt tapasztalatai alapján számos esetben jelent hatalmas segítséget a rászorulóknak, hogy ezen eszközök révén be tudnak kapcsolódni a digitális világba, legyen az akár a gyerekeknek a házi feladat megírása, akár a felnőttek online ügyintézése, kapcsolattartása. A legtöbb kedvezményezettnek korábban még nem volt ilyen eszköze, és a támogatást nyert pályázók közül sokaknak közép- és hosszabb távon sem lett volna kilátása arra, hogy segítség nélkül hozzájusson ezekhez az eszközökhöz.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hasít az Oracle

csü dec 15 , 2022
ShareTweetPinShareAz Oracle bejelentette a 2023-as pénzügyi év második negyedévének eredményeit. A teljes negyedéves bevétel 18 százalékkal nőtt az előző évhez képest dollárban számolva, és 25 százalékkal emelkedett változatlan devizanemben, 12,3 milliárd dollárra. A felhőszolgáltatásokból és licenctámogatásból származó bevételek dollárban 14 százalékkal, változatlan devizanemben húsz százalékkal, 8,6 milliárd dollárra nőttek. A […]
Safra Catz Oracle

És még ez is...