IT-szektor: álomszerűek a fizetések

sysadmin rendszergazdaMagyarországon kiemelkedő kereseti lehetőséget biztosít az it-szektor, ahol már a havi 1,5-2 millió forintos bruttó fizetés sem ritka egyes pozíciókban — közölte a Grafton Recruitment.

Az it-szektorban a vállalatok többsége idén az év első felében 5-15 százalék közötti béremelést adott. Ennek köszönhetően már az egy-három év munka tapasztalattal rendelkezőknél is megjelentek a bruttó egymillió forint feletti fizetések. A három évnél régebben egy cégnél dolgozó it-szakembereknél pedig már nem ritka a 1,5 millió forintos, míg a legalább hat év tapasztalattal rendelkezőknél a kétmillió forintos fizetés. A feldolgozóiparban egy tapasztalt CNC operátor akár bruttó 700 ezer forintot, egy PLC-programozó pedig 950 ezer forintot is kereshet. Farkas Tamás, a Grafton üzletágvezetője szerint nehéz ezekre a pozíciókra képzett dolgozókat találni, ennek köszönhető, hogy a bérük ekkora.

Farkas rámutatott, hogy a koronavírus-járvány okozta digitalizáció miatt még inkább megnőtt a kereslet az it-szakemberekre, ami hatással volt a bérükre is. Ráadásul a nyugat-európai vállalatok egyre több folyamatot szerveznek ki Kelet-Közép-Európába, ahol Magyarország pozíciója kedvező, hiszen a teljes bérköltség alacsonyabb, mint a versenytárs országokban. A következő hónapok turbulensek lehetnek a munkaerőpiacon. A rezsiszámlák növekedése ugyanis sokkoló hatással lesz a dolgozókra. Ahol jövő januárban nem lesz inflációkövető béremelés, ott megnőhet a fluktuáció, a dolgozók új munkahely után nézhetnek – tette hozzá az üzletágvezető.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Halucinogén spenót szedi áldozatait Ausztráliában

szo dec 17 , 2022
ShareTweetPinShareKözel ötven ember mérgezés miatt szorult orvosi ellátásra Ausztráliában, miután az egyik helyi áruházlánc által forgalmazott bébispenótból ettek. A hatóságok felszólították az embereket, hogy ha van otthon ilyen spenótjuk, ne egyék meg, hanem dobják ki. A Riviera Farms ausztráliai termelő spenótjáról van szó. Az egy kilogrammos kiszerelésű zöldség az új-dél-walesi […]
Popeye spenót

És még ez is...