Montenegró a Cuba Ransomware nevű bűnbandát gyanúsítja azzal, hogy az utóbbi néhány napban többször is kibertámadást hajtott végre a kormányzati szervek ellen – jelentette a montenegrói közszolgálati televízió. A beszámoló szerint a soha korábban nem tapasztalt mértékű támadást egy új számítógépes vírus, a Zerodate segítségével követték el. Maras Dukaj közigazgatási […]

Újabb, a korábbiaknál komolyabb kibertámadás érte a montenegrói kormányzati szerveket pénteken, a helyzet még nem állt helyre – közölte a montenegrói közszolgálati televízió. A kormány tájékoztatása szerint pénteken több kormányzati szerv szerverét is lekapcsolták elővigyázatosságból, a lakosság és a vállalatok adatai nem kerültek veszélybe. A biztonsági rendszer a montenegrói elektromos […]

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy helyi férfi ellen, aki 2019-ben számtalan, gyermekekről készült pornográf kép- és videófelvételt szerzett meg – közölte Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője. A vádirat szerint a férfi elektronikus tárhelyére is töltött fel, valamint mobiltelefonján és más informatikai eszközein is tárolt összesen […]

Mintegy száz embert vert át online csalásokkal egy szabolcsi férfi és nő, vádat emeltek ellenük – közölte a Somogy Megyei Főügyészség. Az élettársként együtt élő vádlottak olyan gyermekjátékokat – főként trambulint és játékkonzolokat – kínáltak eladásra, amelyekkel nem rendelkeztek. Hirdetési oldalak üzenetküldő szolgáltatásán, illetve telefonon keresztül tartották a kapcsolatot a […]

Bűncselekmény hiányában megszüntette a jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazása miatt a Pegasus-ügyben elrendelt nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. A feljelentés szerint a feljelentés lényege szerint egy mobiltelefonok feltörésére és lehallgatására alkalmas kémprogram használatával jogellenesen figyelhettek meg számos magyar újságírót és ellenzéki közéleti személyt — olvasható a […]

Több mint száz bűnözőt vettek őrizetbe Litvániában és Lettországban. A szervezett bűnözői csoport nem létező befektetéseket értékesített telefonon keresztül gyanútlan vásárlóknak, a gyanúsítottak havonta több mint hárommillió euró (mintegy 1,1 milliárd forint) jogtalan hasznot értek el – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol). A hágai székhelyű uniós szervezet […]

Ötéves börtönbüntetésre ítélt Oroszországban a katonai bíróság egy barkácsolós videójátékos 16 éves fiatalt, aki a vád szerint terrorcselekményt készített elő – közölte az Agora jogvédő szervezet. Nyikita Uvarovot két évvel ezelőtt, még 14 évesen vették őrizetbe, hasonló korú két társával együtt. A gyerekek ellen amiatt indult eljárás, hogy a korábban […]

Amerikai kérésre őrizetbe vette a nagyvállalatok elleni hackertámadásokkal gyanúsított REvil csoport tagjait az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Az FSZB tájékoztatása szerint sikerült azonosítani a REvil összes tagját, a csoportot és az infrastruktúráját pedig felszámolni. Az őrizetbe vett 14 embertől 426 millió rubelt (csaknem 1,75 milliárd forintot) részben kriptovalutában, valamint […]

Csalók próbálnak sms-ben pénzt kérni a Magyar Vöröskereszt nevére hivatkozva – közölte a Vöröskereszt. Mint írják, lakossági bejelentés alapján értesültek arról, hogy csalók sms-ben kérnek pénzt a Magyar Vöröskereszt nevére hivatkozva. Az sms-ben a voroskereszt.info, illetve a voroskereszt.eu oldalakra próbálják irányítani a csalók a felhasználókat. A vöröskereszt azt kéri, senki […]

A tavaly júniusi botrány után az év elején ismét muszlim nőket kínáltak eladásra egy indiai alkalmazáson – jelentette az Al-Dzsazíra pánarab televízió hírportálja. A Bulli Bai névre keresztelt alkalmazás a Microsoft ingyenes applikációfejlesztő felületén, a Githubon készült, és mostanra eltávolították az internetről. Tavaly nyáron Sulli deals néven készült hasonló applikáció. […]