Több mint száz telefonos csalót vettek őrizetbe

bilincsTöbb mint száz bűnözőt vettek őrizetbe Litvániában és Lettországban.

A szervezett bűnözői csoport nem létező befektetéseket értékesített telefonon keresztül gyanútlan vásárlóknak, a gyanúsítottak havonta több mint hárommillió euró (mintegy 1,1 milliárd forint) jogtalan hasznot értek el – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol). A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint az Europol és az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, szintén hágai székhelyű uniós ügynökség (Eurojust) támogatásával a lett és a litván rendőrség 108 embert vett őrizetbe Rigában és Vilniusban azzal a gyanúval, hogy telefonos ügyfélszolgálatnak álcázott hálózatot üzemeltettek kizárólag csalás elkövetésére.

A bűnözői csoport mintegy kétszáz, angolul, oroszul, lengyelül és hindiül beszélő alkalmazottat foglalkoztatott, akik telefonon keresztül jövedelmező befektetési lehetőségeket ígértek, nem létező bitcoin-készleteket, különböző árucikkeket és a külföldi valutákat kínáltak. Az összehangolt művelet során Lettországban nyolcvan, Litvániában pedig 28 embert vettek őrizetbe. Nagy mennyiségű készpénzt és luxusautókat foglaltak le, valamint bankszámlákat zároltak. Emellett 95 ezer eurót koboztak el kriptovalutában – közölte az uniós rendőrségi együttműködési szervezet.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nagy dolgok történtek Makón és környékén

csü márc 31 , 2022
Az Invitel Távközlési Zrt. a Széchenyi 2020 program keretében a makói járás területén hét településen befejezte a vezetékes hálózat fejlesztését. Az Invitel közleménye szerint a Kövegyen és Nagylakon megépített hálózatok átadásával lezárult projektben 2265 lakossági, üzleti és közintézményi végpontot építettek ki. A Pénzügyminisztérium az Invitel részére 386,18 millió forint vissza […]
forint

És még ez is...