Észak-Koreai kiberfenyegetés miatt adtak ki figyelmeztetés az Egyesült Államok kormányzati szervezetei együttműködésben dél-koreai hatóságokkal. A Szövetségi Nyomozó Iroda, a Központi Hírszerző Ügynökség valamint az amerikai külügyminisztérium, Dél-Korea külügyminisztériumával és a partnerszervezetekkel közösen adta ki a kiberbiztonsági felhívást a Kimsuky néven ismert észak-koreai hackercsoport által jelentett közvetlen veszély miatt. A dokumentum felhívja […]

Az szja-tervezetek átnézése, módosítása, elfogadása online módon a legegyszerűbb és a leggyorsabb – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A NAV rámutat: sosem késő ügyfélkaput nyitni. Akinek még nincs ügyfélkapuja, bármikor regisztrálhat a rendszerbe, ami után azonnal eléri elektronikusan a saját szja-bevallási tervezetét. A adóhatóság közleményében […]

A csaknem hatmillió euró költségvetésű DESIRE6G Horizon Europe projektben az ELTE Informatikai Karának kutatócsoportja a hálózati infrastuktúra kidolgozásával vesz részt. Az 5G hálózatokat épp most hozzák kereskedelmi forgalomba, a világ azonban már a hatodik generációs rendszerek bevezetésére készül. Az új hálózat architektúrájának meghatározásában az Európai Unió vezető szerepet akar vállalni, […]

Bár a cégek jelentős része még mindig papíron bocsát ki számlát, többségük már használ vagy rövid időn belül alkalmazni fog elektronikus számlázást. A Grant Thornton nemzetközi üzleti és tanácsadó cég elemzői szerint biztató, hogy a térség vállalatainak általános törekvése, hogy minél kevesebb kézi közreműködéssel juttassák el a vevőikhez a számlákat. […]

A párizsi Pompidou Központba került a világ legnagyobb, nyilvánosan megtekinthető, egy darabból gyártott Gömböce, amelyet az egyik magyar feltaláló és Roger Mansuy francia matematikus mutatott be a nagyközönségnek. A 2006-os magyar találmány egy körbejárható, alulról megvilágított vitrinben, állandó kiállítási tárgyként kapott helyet a világ egyik legjelentősebb kortárs művészeti gyűjteményének helyet […]

Mostantól az e-kereskedelmet tíz éve kutató GKID a Mastercarddal közösen vizsgálja a teljes digitális kereskedelmi ökoszisztémát. Új, a GKID és a Mastercard együttműködésével készül kutatás az online kereskedelmi piacról, aminek részeként három fordulóban elkészítik Magyarország egyik legátfogóbb e-kereskedelmi kutatását. Az együttműködés alapját a felek Digitális Kereskedelmi Szövetségen belüli munkája adta, […]

A kis- és középméretű (kkv) épületek felügyeletéhez ajánlja a Connect Box elnevezésű IoT-megoldását a Siemens. A Connect Box lehetővé teszi az energiahatékonyság akár harminc százalékos növelését, valamint a beltéri levegőminőség jelentős javítását olyan létesítményekben, mint az iskolák, kiskereskedelmi üzletek, lakások és kis irodák. Segítségével a felhasználók egyetlen felhőalapú kezelőfelületen elvégezhetik az […]

Mától elérhetők a NAV által elkészített SZJA-bevallási tervezetek, amelyeket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Bár a bevallási határidő május 20-a, sokaknak célszerű ennél jóval korábban lépniük – hívta fel a figyelmet a Moore Hungary. Az Ügyfélkapun regisztrált adózók […]

A orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma közleményt adott ki arról, hogy szerverek feltörése miatt néhány oroszországi régióban hamis légiriadót sugároztak a rádiók. Az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félsziget több körzeti adója a saját adása helyett Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés parancsnokának beszédét adta. Hasonló hackertámadás történt Voronyezs megyében is, valamint […]

Az LG Electronics bejelentette új, mozikba szánt LED-képernyőmárkája, az LG Miraclass piaci bevezetését. Az LG legújabb LED-képernyőcsaládja ideális azon moziüzemeltetők számára, akik újszerű, prémium minőségű szolgáltatást és magával ragadó élményt szeretnének nyújtani a mozilátogatóknak. A vállalat új kijelzői valósághű képmegjelenítéssel, természetes színekkel és mély feketékkel kápráztatják el a nézőket. A […]