Online bankszámla: a K&H elégedett

Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetőjeA K&H tavaly februárban tette elérhetővé az online bankszámlanyitást, mostanra pedig “elindult” az ötvenezredik elektronikus csatornán kötött bankszámla is – közölte a pénzintézet.

Már több mint ötvenezren nyitottak online új bankszámlát a K&H-nál tavaly február óta, ami meghaladja az eredeti várakozásokat – közölte a pénzintézet. Tavaly február óta az online bankszámlanyitók több mint 28 ezer bankkártyát digitalizáltak, vagyis az érintettek több mint fele, 55,2 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

„Ez az eredmény felülmúlja a várakozásainkat, kicsit későbbre vártuk az ötvenezres mérföldkövet. Úgy tűnik, hogy az online elérhető banki szolgáltatásokra fokozódik az igény. Ezt mutatja az is, hogy tavaly február óta az online bankszámlanyitók több mint 28 ezer bankkártyát digitalizáltak, vagyis az érintettek több mint fele, 55,2 százaléka tette be virtuálisan az okostelefonjába, így NFC-s okostelefonnal vagy okoseszközzel is tudnak fizetni” – mondta Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője. Hozzátette, hogy ma már a K&H több mint 600 ezer ügyfele számít digitálisan aktívnak, ők azok, akik rendszeresen használják az elektronikus szolgáltatásokat.

A bankszámlájukat online nyitó ügyfelek eleve “vevők” a digitális szolgáltatásokra, amelyek palettáját folyamatosan szélesíti a K&H. Ennek köszönhető többek között az is, hogy az Apple Pay 2019-es bevezetése után a magyar piacon elsőként a K&H-nál vált elérhetővé tavaly áprilistól a Google Pay, majd 2021 őszén a Garmin Pay, idén tavasszal pedig a Xiaomi Pay okostelefonos fizetési alternatíva.

Az online szolgáltatások ráadásul hozzájárulnak a K&H fenntarthatósági törekvéseihez, hiszen például az online bankszámlanyitásokkal rengeteg papír megtakarítható. Ez is szerepet kapott a látványos eredményeket jelentő “papírstatisztikákban”: a K&H tavaly 5,9 millió nyomtatott oldallal kevesebbet használt, mint 2015-ben.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Internetes csalót ítéltek el több év fegyházra

szo nov 5 , 2022
Jogerősen 3 év 10 hónap fegyházbüntetésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság egy férfit, aki társával nemlétező termékeket ajánlott eladásra az interneten. A Zalaegerszegi Törvényszék azt közölte, hogy a két férfi 2019 októbere és 2020 januárja között – 105 embert károsított meg, és ezzel több mint kilencmillió forintot keresett jogtalanul. A Keszthelyi […]
bilincs