Nagyvállalatok biztonsági informatikusa volt az Anonymous nemzetközi hackerhálózat olasz vezetője, aki márciusban kétszer is betört a Vatikán számítógépes rendszerébe – derült ki az Il Venerdi olasz lapnak adott interjúból. A férfi elmondása szerint a szervezet nemzetközi irányításában is részt vesz. Elmondta, saját édesanyja és barátnője sem tudja, hogy ő az Anonymous tagja. Azt viszont nem titkolta, hogy a múltban több nagy olasz állami és magánvállalat informatikusaként dolgozott, mégpedig a biztonsági szektorban. A hackerszervezet kereste meg és azért csatlakozott, mivel „az állam mindent eltitkol”. Bejelentette, hogy a következő hetekben „újabb nagy célpont” támadására készülnek – írja az MTI.
És még ez is...
-
2016. január 12.
Emailgate: végtelen történet
-
2014. március 16.
Árnyék vetül az vállalati it-rendszerekre
-
2016. január 18.
Kínai és francia kormányzati tanúsítvány a Samsung KNOX rendszernek
-
2012. március 13.
Újabb sikeres hackertámadás a Vatikán ellen
-
2015. június 3.
Kisvállalati titkokra is vadászik a Grabit