A kedvezményes áron elérhető földgázszolgáltatás népszerűsítésekor a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. megtévesztette a fogyasztókat, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 20 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra – közölte a versenyhivatal az MTI-vel. A közlemény szerint a cég 2011. szeptember 1. és 2012. augusztus 31. között ötszázalékos Energia Start és nyolcszázalékos Extra díjkedvezményt ígért a lakossági gázszolgáltatása díjából különböző reklámeszközökön. A kedvezmények mértéke azonban augusztus 31-ét követően csökkent, így a fogyasztók a várhatónál rövidebb ideig, illetve kisebb mértékben juthattak hozzá a korábban hosszabb ideje népszerűsített kedvezményekhez. A kedvezmény igénybe vételének feltétele volt, hogy a fogyasztó előfizetője legyen valamely T-Home hírközlési szolgáltatásnak is, valamint a vizsgált időszak egy részében az is, hogy a telefonszolgáltatásra a fogyasztó hűségidőt vállaljon 12 hónapra. A fogyasztók számára nem derült ki a reklámokból, hogy a kedvezmény mértéke változhat, valamint a vállalkozás honlapján elérhető kalkulációs lehetőségek is éves szinten számították ki az elérhető kedvezmények mértékét. Kiemelték azt is, hogy az elérhető kedvezmények módosításával lehetetlenné vált az ígért megtakarítás elérése azon fogyasztók számára, akik a szerződéses feltételek módosítása előtt 1-3 hónappal jelezték szolgáltatóváltási szándékukat a kampány hatására.
És még ez is...
-
2014. január 29.
Ezért kell vigyázni a kuponos vásárlással II.
-
2016. május 6.
Laurel: csúnya visszaesés 2015-ben, de itt az eBlokk
-
2012. július 19.
Hamis termékek vásárlása: nincs komoly változás
-
2012. augusztus 15.
ACER: ismét az élen a mobile pc piacon
-
2014. szeptember 18.
Egységbe forrt a Dell, a VMware és a Cumulus Networks
-
2014. december 26.
Olcsóbb lehet az internetes forgalomkicserélés