Jó évet zárt tavaly a Starschema

Starschema eredményeiTavaly csaknem 12 százalékos bővüléssel 4,2 milliárd forintos bevételt ért el a budapesti székhelyű, de bevételeinek túlnyomó részét külföldön realizáló Starschema Kft. – közölte a cég.

A forgalombővülést leginkább a nagyvállalati megrendelésekkel, azon belül is főképp a gyógyszeripari óriáscégek megkereséseivel magyarázták. Földi Tamás ügyvezető a közlemény szerint azt emelte ki, hogy az ügyfeleiket a járvány kedvezőtlen hatásai nem érintették, így a Starschema is ellenállónak bizonyult a válság idején. A megrendelések hatvan százaléka az Egyesült Államokból érkezett. Az elmúlt évek terjeszkedésének köszönhetően jelentősen nő az Európából származó bevétel aránya is – írták. A cég ezen felül egyelőre nem tervez stratégiaváltást, inkább mértékletes növekedésre törekszik. A 2006-ban alapított Starschema a világhálón keletkező adatok kezelésével és elemzésével nyújt szolgáltatásokat. Az Egyesült Államokban 2018 óta működtet irodát. Ügyfelei közé tartozik többek között a Facebook, a Disney, a Netflix, a Johnson & Johnson. A cég árbevétele 2018-ban még nem érte el a hárommilliárd forintot, 2019-ben viszont már meghaladta a 3,6 milliárd forintot. A belföldi értékesítés mindkét évben 900 millió forint felett zárt, a nyereség pedig 31 millió forintról 327 millió forintra nőtt. A 2020-as adózott eredményt még nem tették közzé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.