Az Óbudai Egyetem az IASP tagja lett

Kovács Levente Óbudai Egyetem rektoraCsodás szakmai programjával került be a rangos nemzetközi szervezetbe a magyar felsőoktatási intézmények közül az elsők között az Óbudai Egyetem – jelentette be Kovács Levente, az intézmény rektora.

Az Óbudai Egyetemet a Tudományos Parkok Nemzetközi Szövetségének (IASP) tagjává választották, amelyet kiemelkedő szakmai programjával ért el az intézmény. Egyedülálló módon, három helyszínen hoz létre tudományos és innovációs parkot Magyarországon: Székesfehérváron mechatronikai, Kaposváron okosipari, Zsámbékon pedig jövőipari innovációs profillal. Az IASP vezetése értékelve az Óbudai Egyetem szerteágazó, több tudományterületet felölelő koncepcióját – amely így három magyarországi régiót is bekapcsol a kutatás-fejlesztési hálózatba – fogadta tagjai közé a hazai műszaki felsőoktatás egyik vezető intézményét.

Az 1984-ben alapított IASP a világ legnagyobb innovációs hálózata, 78 ország mintegy 400 tudományos parkját és 117 ezer innovatív vállalatot fog össze, az európai divízió közel 160 tagot képvisel – hívta fel a figyelmet Kovács. Hozzátette, hogy az Óbudai Egyetem számára nemcsak megtisztelő a tagság, de a tapasztalatcsere és a naprakész információk nagy segítséget nyújthatnak az egyetem számára a tudományos parkok kialakítása során.

A Tudományos és Technológiai Parkok Szövetségének elnöke, Mórucz Norbert mindezekhez hozzátéve elmondta: a 2022 áprilisában Budapesten megrendezett Európai Divízió Ülést követően újabb történelmi mérföldkő a magyar innovációs ökoszisztémában, hogy immár három magyar tudományos és innovációs park vált a szervezet tagjává. Az Óbudai Egyetem mellett a Testnevelési Egyetemért Alapítvány által alapított Sport Life Science Park Nonprofit Kft., valamint a Soproni Egyetem és a TAEG Zrt. által tervezett Faipari és Erdészeti Tudományos és Innovációs Parkja is a nemzetközi szervezet tagja lett.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A népszámlálásban is segít a rendőrség

sze okt 5 , 2022
ShareTweetPinShareRendőrségi ajánlást tett közzé a 2022. évi online népszámláláshoz az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján kedden annak érdekében, hogy az internetes lehetőséget igénybe vevők ne váljanak csalók áldozatává. Mint írják aki az online kitöltést választja, a https://belepes.nepszamlalas2022.hu/ zárt rendszeren keresztül, kizárólag a háztartás címére levélben kézbesített egyedi „belépési kód” […]
népszámlálás, census

És még ez is...