A HTC egyes készülékein futó Android buildek elméletileg kifecseghetik a használt Wi-Fi kapcsolatok jelszavait. A mobilgyártó illetékesei hivatalosan is elismerték, hogy számos Google Android operációs rendszert futtató okostelefonjuk szoftverében található egy meglehetősen súlyos biztonsági rés. A problémát még tavaly szeptemberben fedezte fel Chris Hessing és Bret Jordan: a biztonsági kutatók szerint egy jogosultságkezelési rendellenességről van szó, amelyet kihasználva a telefonokra telepített szoftverek hozzáférhetnek többek közt a Wi-Fi hálózat jelszavához is. A HTC tájékoztatása szerint sikerült kijavítaniuk a hibát, a nemrégiben frissített készülékeik szoftverei már nem sebezhetőek. Néhány mobiljukat azonban egyelőre nem sikerült megfoltozniuk, ezekre az elkövetkező napokban válnak majd elérhetővé a patch-ek.
Next Post
Kisebb hamisítás a netes vétkek java
szo febr 4 , 2012
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által felderített szerzői jogokat érintő bűncselekmények java része a kisebb hamisítások körébe tartozik, összességében néhány száz millió forint értéket képviselve − tavaly óta kizárólag a NAV foglalkozik ezekkel, korábban a VP és a rendőrség megosztva nyomozott. Az összesen 3,5 milliárd forint elkövetési érték nagyobb részét […]

És még ez is...
-
2021. augusztus 13.
Élre törnek a kínai telefonok Európában
-
2019. augusztus 9.
Zsarolóvírusok már Johannesburgban vannak
-
2013. március 12.
IBM: jönnek az okoskereskedők
-
2013. augusztus 16.
Vodafone: népszerű a Perc&Net
-
2012. március 21.
Sony csúcstelefon a Vodafone-nál
-
2017. február 24.
A radikalizálódás terepévé vált a kibertér