Invitel: logisztikai bravúr volt a Budapest Bank költözése

Martha-Imre-InvitelAz Invitel a napokban jelentette be, hogy Budapest Banktól az elkövetkező öt évre több százmilliós nagyságrendű informatikai megbízást kapott, amelynek keretében biztosítja a pénzintézet teljes adatvagyonához kapcsolódó infokommunikációs szolgáltatásokat. Az Invitel egy dedikált termet alakított ki a bank számára, amelyet egészen az alapoktól kezdve úgy épített ki, hogy az megfeleljen a legmagasabb, nemzetközi szintű sztenderdeknek. Ennek megfelelően többek között az energiahatékonysági elvárások is kiemelt figyelmet kaptak. A szerverközpont energiaellátását és speciális klímarendszerrel hűtik több forrásból, illetve kellő tartalékkal biztosítják, amelynek köszönhetően évente maximum ötperces szolgáltatás-kiesés fordulhat elő. Az Invitel a gépterem legfontosabb környezeti paramétereit is a Budapest Bank egyedi kívánalmai szerint garantálja. Ezen kívül a Budapest Bank teljes adatvagyonának biztosítására az Invitel a terem elektromágneses zavartatás elleni védelmét is kiépítette.

A több száz számítástechnikai eszköz számára kialakított terem négy hónap alatt készült el, a teljes gépterem költöztetése pedig 24 óra alatt zajlott le különleges biztonsági intézkedések mellett. A szervereket és az eszközöket egy több mint hatvanfős csapat hét fordulóban költöztette, három nagy kapacitású tehergépjárművel. A szállításnál számos egyedi követelmény merült fel, volt olyan gyártó, amely az eszközének a szállítási dőlésszögét is előírta. A költözéssel egy időben kiépült a gépterem teljes, 14 km-es optikai és réz hálózata is. „Sokat tanultunk az izgalmas projekt során, és immár nehezen képzelhető el olyan adatközponti elvárás, amelynek az Invitel ne tudna maximálisan eleget tenni. Mindez nem csak az informatikai feladatokra igaz, hiszen a logisztikai bravúrnak is beillő  költöztetés során is egészen speciális tapasztalatokra tettünk szert”– nyilatkozta Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.