Facebook, twitter, blog minden egy helyen, mindegyik egy helyről. Ez a lényege a hatmilló forint összdíjazású Budapest Bank Startup idei versenyét megnyerő Webee szolgáltatásnak. A nemzetközi porondra készülő gyűjtőoldal az összes közösségi csatornát aktívan használó emberek követését tenné egyszerűbbé, és a felhasználó számára is egyszerűsítené a saját felületekhez való hozzáférést. A második helyen a Tikkin nevű alkalmazás végzett, amely az üzletek és a vásárlók kapcsolatát hivatott hatékonyabbá tenni az akciók, ajánlatok személyre szabott megjelenítésével. A bronzérmet a „Loki” nevű iPhone alkalmazás kapta, amelyik a lokális kapcsolattartást segíti; az alkalmazás térképén megjelennek a közelben megosztott tartalmak – ezek természetesen kommentelhetők, lájkolhatók – majd adott idő belül eltűnnek, hogy mindig csak az aktuális tartalmak jelenjenek meg. A Loki nagy eséllyel lehet slágeralkalmazás koncerteken, fesztiválokon vagy éppen üzleti konferenciákon, vásárokon. A startup verseny döntőjébe hét ötlet került be. Ezek mindegyike abból indul ki, hogy minden embernek van, vagy előbb utóbb lesz okostelefonja. A pályázatok között szerepelt fogyasztó tamagocsi, nőknek szóló ruhatári tartalom felügyelő, friss péksütemény rendelő is.
Next Post
Epson: kiegészítették a WorkForce Pro sorozatot
pén márc 23 , 2012
Az Epson a WorkForce Pro sorozatot a WP-4095 DN és a WP-4595 DNF készülékkel egészíti ki. Szinte hihetetlen, de ezeket a nyomtatókat kifejezetten úgy tervezték, hogy költség- és energiahatékonyságot, kiváló minőségű eredményt és tartósságot biztosítsanak mind nagyvállalati munkacsoportok, mind kis- és középvállalkozások számára – írja a társaság közleménye. Alina Zagaraite, […]

És még ez is...
-
2022. július 27.
Nem vesztek el, mégis keresik az év digitális falvait
-
2012. december 4.
Mobiltelefonos üzenetküldő szolgáltatás felvásárlására készül a Facebook
-
2019. január 22.
Határozatlan idejű sztrájkba léptek a barcelonai taxisok
-
2013. november 18.
Digitális pedagógusokat keresnek
-
2017. november 11.
Kampányidőszak: indul a digitalizáció az aktív idősekért program
-
2013. december 3.
Okostelefonnal a fogyatékossággal élő emberekért