Franciaország egymilliárd eurót fordít a kiberbiztonság erősítésére a kórházak elleni támadások után

Emmanuel Macron, a francia államfőEgymilliárd eurót fordít a kiberbiztonság megerősítésére a francia kormány az egyre gyakoribb internetes támadások miatt, amelyeknek két kórház is áldozatul esett a közelmúltban – jelentette be Emmanuel Macron államfő.

Az összegből a kormány a kibervédelmi ágazatot fogja fejleszteni, amely 2025-re mintegy 25 milliárd euróra tervezi növelni a forgalmát, s meg kívánja duplázni a területen dolgozók számát. “Számos rendszert támadnak meg mindennap, váltságdíjat kérnek tőlük (a blokkolt rendszerek feloldásához) anélkül, hogy ezt egyértelműen kimondanák” – hangsúlyozta az elnök. Az elmúlt két hétben a délnyugati Dax és az ország középső részén található Villefranche-sur-Saone kórháza is támadás célpontjává vált. Mindkét kórházat teljesen lebénította az informatikai rendszere megtámadása, a műtéteket el kellett halasztani, a betegeket pedig más létesítményekbe szállították át. Feltehetően hetekre lesz szükség, hogy visszaálljon a normális menetrend az intézményekben. A kórházak a többi francia közigazgatási intézményhez hasonlóan “szigorú utasításba kapták, hogy soha nem fizethetnek váltságdíjat” – emlékeztetett az államfő, miközben a kibertámadások, amelyek 11 százaléka kórházakat érint, megnégyszereződtek 2020-ban.

A kormányzat a kiberbiztonsági stratégia területén szeretné szorosabbra fűzni a közszféra és a magánszektor közti kapcsolatokat, annak érdekében, hogy a külföldi szereplőknek a francia piacon jelenleg haminc-negyven százalékos arányát csökkentse. Macron üdvözölte a párizsi Défense üzleti negyedben hamarosan létrejövő úgynevezett kiberkampuszt, ahol 20 ezer négyzetméteres területen az ágazat mintegy hatvan kulcsszereplője (cégcsoportok, start-upok, közszereplők, képzési szervezetek, kutatóintézetek és egyesületek) együtt fognak dolgozni. A szektorban dolgozók számát a kormány negyvenezerre duplázná, és szeretne megerősíteni legalább három hazai kibervédelmi vállalkozást. Az információs rendszerek védelmének nemzeti ügynöksége (Anssi), amely a közintézmények kiberbiztonságának erősítését segíti, 2021 végére hatszáz embert fog foglalkoztatni a 2017-es négyszázhoz képest. Guillaume Poupard, az Anssi igazgatója szerint a váltságdíjat követelő támadásokat elindító hálózatok száma alig tucatnyi. Emlékeztetett arra, hogy egy nemzetközi rendőri együttműködésnek köszönhetően a közelmúltban sikerült a kibertámadások elkövetésére az elmúlt évtizedben leggyakrabban használt, Emotet és Egregor nevű programok működését megszakítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.