Fél évszázados késéssel kézbesítettek egy levelet… nem, nem a Magyar Posta

szovjet postaÖtvenegy éves késéssel futott be egy 12 éves litván kislánynak írott levél lengyel levelezőtársától. Az eltűnt levelet 17 másikkal együtt tavaly nyáron találták meg egy hajdani vilniusi postahivatalban. Amikor végül Genofeva Klonovskának kikézbesítették a levelet, először azt hitte, valaki tréfát űz vele. A levélben egy saját készítésű rózsa és két papírbaba is volt. A 18 levél egy szellőztetőnyílásból esett ki, mikor tavaly nyáron lebontották a litván főváros külső kerületében álló postahivatalt – írta meg a The Guardian. Az épület tulajdonosa felidézte: a munkások el akarták dobni a leveleket, de ő inkább értesítette a postahivatalt, és nagyon örült neki, hogy érdekelte őket a „lelet”. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején kelt leveleket egy gátlástalan postai alkalmazott dughatta el, miután készpénzt vagy egyéb értéket keresve felbontotta őket. Litvánia akkoriban még a Szovjetunióhoz tartozott, és a leveleket emigráns rokonok vagy levelezőtársak küldték Ausztráliából, Lengyelországból és Oroszországból. Mivel idő közben az utcák nevei és számozásuk is változott Vilniusban, a postán hónapokig nyomoztak a címzettek után. Csak öt eredeti címzettet sikerült felkutatni. Számos esetben az elhunyt címzett gyermekének tudták átadni a küldeményt.

„Erkölcsi kötelességünknek éreztük, hogy eljuttassuk a leveleket” – mondta Deimante Zebrauskaite, a Litván Posta vevőszolgálatának vezetője. Mint mesélte: egy címzett hölgy ahhoz hasonlította az élményt, mintha egy tengerbe dobott palackpostát kapott volna meg. „Az emberek meghatódtak. Néhányan úgy érezték, belepillanthatnak elhunyt szüleik egykori hétköznapjaiba” – tette hozzá. A Klonovskának címzett levelet 1970-ben adták fel, és tavaly decemberben érkezett meg. Levelezőtársa, Ewa a levélben arra panaszkodott, hogy a falujukban megszűnt a buszközlekedés, ezért -23 Celsius-fokos hidegben is gyalogolnia kell. A lány levelezőtársától színészek fotóit is kérte. Klonovska, aki ma már hatvanas éveiben jár, már nem emlékezett Ewára. Mint mondta, valószínűleg egy újságban találta meg a címét egy hirdetésben, amelyből levelezőtársakat lehetett választani. Ám a kapcsolat megszakadt, mivel a levél nem érkezett meg. A nő elmondta: még szerencse, hogy nem volt tétje a levélnek. „Mi lett volna, ha egy kérő írt volna a szerelmének, és az esküvő ezért hiúsul meg?”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Újabb fiaskó: a 4iG mégsem veszi meg a TeleGroupot

vas jan 30 , 2022
A 4iG Nyrt. mégsem veszi meg a belgrádi székhelyű TeleGroupot és érdekeltségeit, az eladó és a vevő közösen elállt az erről szóló nem kötelező érvényű megállapodástól – közölte a 4iG. A 4iG és Telegroup vezetése megállapodást írt alá a TeleGroup Limited, valamint TeleGroup Banja Luka hetven százalékos tulajdonrészének – ideértve […]
4iG

És még ez is...