E-sport: nagyhatalmi álmok

gamerÁllítólag az e-sportok és a köréjük szerveződő iparág az elmúlt időszak nehézségei ellenére is dinamikus növekedést mutat.

Állítólag az e-sporthoz kapcsolódó szolgáltatások és termékeladások piaca az elmúlt egy évben ötvenmilliárd forintosra becsült forgalmával Magyarország már most a régió egyik hangsúlyos szereplőjének számít. Európai és globális szinten is egyre komolyabb érdekérvényesítő erejével (az Európai E-sport Szövetség, valamint a Nemzetközi E-sportszövetség tagjaként), azonfelül pedig az általunk szervezett világszínvonalú eseményekkel még tovább erősítheti a pozícióját. „A PwC becslései szerint ma világszerte 2,7 milliárdan játszanak. Az e-sport iparág globális növekedése 1,3 milliárd dollárra becsült értékével, 2020-ban közelítette meg, azóta pedig bőven túlhaladta az úgynevezett kritikus tömeget, amely alapján a piaci szereplők, befektetők és hirdetők szemében is egyre vonzóbbá válik. Magyarország regionális szerepének erősítését kiemelt stratégiai célként kezeljük, ebben tevékenységünk egyik ékköve a V4 Future Sports Festival, a nagyszabású, 11 országból versenyzőket toborzó rendezvényünk. Az e-sport eseményeinket online, határokon átívelően lehet követni, országimázs szempontjából is rendkívül előremutató egy ekkora méretű és ilyen összetételű közönség megszólítása” – hangsúlyozta Biró Balázs György, az Egymillióan a Magyar Esportért Egyesület elnöke, a V4 Future Sports Festival főszervezője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.