Öt éve nem volt ilyen: nőtt a személyi számítógépek világpiaci forgalma

Az International Data Corporation (IDC) kimutatása szerint a hagyományos személyi számítógépekből 60,3 millió kelt el az idei első negyedévben, 0,6 százalékkal több, mint 2016 első negyedévében.

Az első negyedévi értékesítési adatok amellett, hogy rácáfoltak az IDC 1,8 százalékos csökkenést kilátásba helyező prognózisára, a hagyományos kivitelű számítógépek (asztali, munkaállomás) piacán 2012 első negyedéve óta első alkalommal mutatták ki az eladások növekedését. A piaci folyamatokat az idei első negyedévben is nagyjából ugyanazok a tényezők határozták meg, mint 2016 második felében: a nagyobb vendorok a memória-áramkörök árának további emelkedésétől tartva növelték beszerzéseiket, valamint növekedtek a vállalati szektor beszerzései. A keresletnövekedés elsősorban az iparosodott régiókra volt jellemző, az Egyesült Államok kivételével, de ott is minimálisra zsugorodott a csökkenés mértéke.

Jay Chou, az IDC szakértője szerint a hagyományos személyi számítógépek forgalma harminc százalékkal csökkent ugyan a 2011-es csúcshoz képest a különféle kiviteli formák által támasztott konkurencia és a készülékek növekvő élettartama miatt, mostanra viszont már sokkal inkább a csak készülékcsere elhalasztása vált jellemzővé, a más kiviteli formára való átállás nem. Miközben a vállalati szektorban már érzékelhető egy készülékcsere-ciklus beindulása, a lakosságra ez még kevésbé jellemző. A számítógépes játékok üzletágában viszonylag erőteljes kereslet tapasztalható, de a táblagépek és az okostelefonok piacának a telítődése is a számítógép-kereslet stabilizálódásának az irányába mutat – mondta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Számítástechnikai termékek: a belföldi értékesítés nagyot nőtt, az export csökkent

hét ápr 24 , 2017
Februárban 2,7 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás volumene az egy évvel korábbihoz képest – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ipar belföldi értékesítése 1,1 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 4,1 százalékkal kisebb volt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A vegyipar eladásai 28,4 százalékkal, a textil-, ruha- és bőriparé […]
KSH

És még ez is...