Digi: még mindig nincs meg a mobilszolgáltatás indulásának időpontja

startrek, szomorú, elkeseredettA Digi Kft. a mobilszolgáltatásának pontos indulási dátumáról egyelőre nem tud hivatalos bejelentést tenni – közölte a társaság az MTI megkeresésére.

Korábbi sajtóértesülések szerint 2017 márciusában indulna a Digi mobiltelefonos szolgáltatása. A Digi írásos válasza szerint a társaság kifejezett célja, hogy mihamarabb el tudja indítani a szolgáltatást, amelynek előkészítésén jelenleg is nagy erőkkel dolgozik. Az idén tavasszal a médiában megemlített kétszáz toronyhoz képest már jelentősen bővült a jövőbeni hálózat – írták -, de pontosabb adatokat erről nem közöltek.

Megerősítették, hogy a társaság országos és saját hálózat kiépítését választotta, “minőségi és kedvező ár/érték arányú” mobilszolgáltatása létrehozásához. A Digi több mint két éve, 2014 szeptemberében az 1800 megahertzes frekvenciatartományban egy tíz megás blokk használati jogát nyerte el húsz évre tízmilliárd forintért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pályázatán. Az idén júniusban a 3600-3800 megahertzes frekvenciasávon 248 millió forintért újabb húsz megahertznyi sávot vásárolt, szintén tenderen, ezzel már a teljes “frekvenciatorta” öt százalékát birtokolja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.