Az informatika a legnépszerűbb

 

Lezárult a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első szakasza. A Magyar Innovációs Szövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap által a 2012/2013-as tanévre, húsz év alatti magyar fiatalok számára – az EU országaiban minden évben megrendezett “Contest for Young Scientists” versenysorozat részeként – meghirdetett verseny első szakasza lezárult. A 2013. január 7-i határidőre összesen 126 fiatal, száz pályázatot küldött be, a különböző tehetséggondozó középiskolákból. Ezt követően a fiataloknak több mint három hónap áll a rendelkezésére, hogy részletesen kidolgozzák, illetve megvalósítsák pályamunkáikat. A pályázatok tanulmányozása során megállapítható volt, hogy a fiatalok ebben az évben nagy érdeklődést tanúsítottak az informatikai jellegű fejlesztések és a biológiai jellegű kutatások iránt, különösen feltűnő az okos telefonokra történő alkalmazások száma — írja az innoportal.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Jönnek az óriási kijelzős mobiltelefonok

hét jan 14 , 2013
  A Huawei a Las Vegas-i CES 2013 szakkiállításon vonultatta fel legújabb termékkínálatát, amellyel a fogyasztói elektronika élvonalába igyekszik betörni. Az eseményen a vállalat számos zászlóshajóját bemutatta, köztük a Huawei Ascend Mate, Ascend D2 és W1 okostelefonokat, a MediaQ otthoni hálózati készüléket, valamint egy sor LTE Cat4 eszközt. A Huawei […]
iPhone

És még ez is...