Az Intel Capital, az Intel globális befektetési, valamint vállalatfelvásárlásokkal és –egyesítésekkel foglalkozó szervezete bejelentette, hogy több mint 22 millió dollár értékben ruháznak be tíz startup cégbe. Az Intel Capital portfoliójába újonnan bekerülő vállalatok – kezdve az igazi áttörést jelentő, új, vezeték nélküli töltési megoldásokat kínáló vállalkozástól (Chargifi) egészen az emberi test digitális modellezésének elképesztő új módjait felvonultató cégig (Body Labs) – több területen is úttörő jelentőségű technológiai újításokat hoznak. „A bejelentés azt jelenti, hogy 2015-ben már több mint 500 millió dollárt fektetünk be startup cégekbe” – mondta Wendell Brooks, az Intel alelnöke és az Intel Capital leendő elnöke. „Több más hasonló jelentős beruházással együtt az idei év vállalatunk egyik legerősebb éve lesz.”
És még ez is...
-
2016. október 26.
Magyar vállalkozások mutatkoztak be Dubajban
-
2019. április 8.
Rejtély kik nyertél a 9. Be Smart startup verseny díjait
-
2015. szeptember 21.
A Telecom World-re mehetnek a legjobb hazai startupok
-
2014. március 19.
AppCampus: kár lenne kihagyni a lehetőséget
-
2013. június 14.
Második lett Berlinben a magyar csapat