A földrengéssel sújtott délkelet-oroszországi Tuva köztársaságban a szavazók több mint 85 százaléka megjelent, sokan azért, hogy a web-kamerákon keresztül üzenjék meg a rokonoknak, hogy jól vannak – adta hírül vasárnap a Rosszija 24 hírtelevízió. A 24 órás hírszolgálat munkatársai folyamatosan közölték a távközlési minisztérium és a központi választási bizottság felhívását, hogy a választók ne éljenek vissza a szavazás tisztaságának biztosítása miatt felszerelt videokamerákkal. Ezeken keresztül ugyanis interneten lehet követni a 95 ezer szavazóhelyiség többségében az eseményeket. A műsorvezető elmondta: a tuvaiak érthető módon éltek a lehetőséggel, hiszen február 26-án 6,8-es erősségű földrengés volt a területen. Azóta is vannak utórengések, házak megrepedtek, de emberi életben nem esett kár. A web-kamerás választási ellenőrzésnek egyébként – mint arról az állami hírügynökségek és televíziók beszámolnak – nagy sikere van a külföldi megfigyelők között. Egy finn megfigyelő, Johann Bekman szerint más országokban is be kellene vezetni ezt a módszert.
Next Post
Kedvezményes színházjegyek az interneten
hét márc 5 , 2012
Tizenhét budapesti színház, többek között a Katona József és a Radnóti Színház is csatlakozott a december óta működő maesteszinhaz.hu weboldalhoz, ahol kedvezményes, legfeljebb ötven százalékkal olcsóbb színházjegyeket kínálnak aznapi előadásokra. Az oldalon éjfél után érhetőek el a kizárólag aznap esti előadásokra szóló olcsóbb jegyek, amelyeket online lehet megvásárolni. Limbacher Tivadar, […]

És még ez is...
-
2012. augusztus 9.
Mindennek a teteje: 3D-s az olimpia a Westendnél
-
2012. november 24.
A magyar foci a YouTube-ra költözik
-
2013. július 22.
Schindler listája az eBay-en
-
2013. január 30.
Az olasz fiatalok a hagyományos könyvet szeretik
-
2012. április 17.
Megosszabbítják a djuice ADDODA pályázatot
-
2013. november 9.
Trafikbűnözés: mobilbolt a bűn melegágya