A 4iG egy részvényese sem fogadta el a nyilvános vételi ajánlatot

A 4iG Nyrt. egy részvényese sem fogadta el az Opus Global, valamint a Konzum Befektetési Alapkezelő és annak két tőkealapja, a Konzum PE Magántőkealap és a Repro I. Magántőkealap 4iG-részvényekre tett kötelező nyilvános vételi ajánlatát – tették közzé a BÉT honlapján az érdekelt társaságok.

Az összehangoltan eljáró ajánlattevők a 4iG 1 millió 880 ezer darab, 1000 forint névértékű törzsrészvényét részvényenként 2942 forintért – az ajánlat benyújtását megelőző 180 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárán – kívánják megvásárolni, az ajánlati időszak augusztus 21-én, 12 órakor zárult. A felajánlott részvényeket az Opus Global Nyrt. szerezte volna meg. A befektetőknek azért kellett nyilvános vételi ajánlatot tenniük a 4iG valamennyi részvényese számára, mert 33 százalék feletti (33,57 százalékos) befolyásra tettek szert a társaságban. A 4iG Nyrt. igazgatósága nem javasolta a nyilvános vételi ajánlat elfogadását a részvényeseknek, mert szerinte a társaság érdeke az, hogy minél nagyobb számban megmaradjanak a közkézen maradó részvények, ezáltal biztosított legyen a széleskörű részvényesi ellenőrzés, a társaság folyamatos tőzsdei jelenléte, a működés nyilvánossága. A 4iG tőzsdei záróárfolyama az igazgatósági határozat elfogadását megelőző tőzsdei napon, június 25-én 3500 forint volt, jóval magasabb a nyilvános ajánlattételi árnál.

Korábban bejelentették: az Opus Global Nyrt. a nyilvános ajánlattételi szakaszt követően, a 4iG menedzsmentjének hozzájárulásával, tőkeemelésre készül az informatikai vállalatnál, amelynek során a banki informatikai szolgáltatásokat nyújtó Takarékinfó Zrt.-ben meglévő 24,67 százalékos részvénycsomagját apportálná a 4iG Nyrt.-be. A 4iG Nyrt. részvényei a BÉT standard kategóriájában forognak. A papírok keddi záróára 3500 forint volt, megegyezett az előző záróárral. Az elmúlt egy évben a papírok legmagasabb árfolyama 4480 forint, a legalacsonyabb 1800 forint volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.