Teltházzal ünnepli magát a Telenor

mobil-telenorA Telenor Magyarország idén ünnepli hazai fennállásának huszadik évfordulóját. Ennek örömére egy sztárral, a zongoraművész-zeneszerzővel, Havasi Balázzsal, és legújabb produkciójával örvendezteti meg ügyfeleit és partnereit. Az előadás sztárvendége az Oroszlánkirály című rajzfilm zenéjének társszerzője és előadója, a Grammy-díjas producer, zeneszerző és énekes Lebo M. A dél-afrikai származású énekes hatalmas afrikai kórus kíséretében mutatja be „Az élet körforgását” a második felvonásban.

Az eseményre a Telenor egy QR-kódos beléptető rendszert alkalmaz majd a Budapest Sportarénában, így a 11 ezer vendég saját okostelefonja és a Hipernet segítségével juthat be a koncert helyszínére. A műsorból a távol maradók is ízelítőt kaphatnak, a koncert utolsó három száma ugyanis élőben követhető lesz a Telenor online televíziós szolgáltatásán, a MyTV-n keresztül.

A minden eddiginél látványosabbra tervezett produkció építésén és lebonyolításán 300 fős csapat dolgozik. A grandiózus színpad felállítása nyolcvan technikus és építőmunkás, valamint húsz ipari alpinista szaktudását veszi igénybe, akik három teljes napon és hatezer munkaórán át dolgoznak azon, hogy minden tökéletes legyen. Az elképesztő látványvilágot többek között hatszáz különleges programozható lámpa és egy hatalmas, tűéles képet biztosító 270 négyzetméteres LED fal biztosítja. A lámpákhoz több mint 11 kilométernyi elektromos és jelkábelt használnak, ami hosszabb, mint az M2-es metró vonala. A világítás programozása 650 munkaórát vett igénybe, ez idő alatt 4,5 kg ropi és 160 adag kávé fogyott el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Invitel InnoMax Klub: Adatbiztonsági kockázatok a jövő munkahelyén

pén nov 21 , 2014
ShareTweetPinShare A szerdai Invitel InnoMax Klub előadásainak sorát a harmadik előadó olyan kérdéseket vizsgált, mint például, hogy milyen változások várhatóak a munka világában, az emberek eszközhasználatában, vagy, hogy ez hogyan érinti a magánjogokat és az adatbiztonságot, illetve, hogy az adatbiztonság és privacy szerepe hogyan fog változni a jövőben életünkben. Szintén […]

És még ez is...