A jövő héten regisztrálhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a 7,5 milliárd forint keretösszegű Digitális jólét tőkeprogramra, az igényelt összeg tíz és ötszázmillió forint között lehet – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára. Elsősorban nem informatikai cégek jelentkezését várják, hanem olyan vállalkozásokét, amelyek a versenyképességüket erősítő digitális fejlesztéseket szeretnének megvalósítani – hívta fel a figyelmet. Azoknak a kkv-knak és startupoknak érdemes pályázniuk, amelyeknek céljai illeszkednek a Digitális jólét program stratégiai céljaihoz, a digitális infrastruktúra, a digitális kompetenciák és a digitális gazdaság fejlesztéséhez, valamint a digitális állam megteremtéséhez. A tőkeprogramra a közép-magyarországi régión kívüli vállalkozások jelentkezhetnek, a befektetés időtartama két és hét év közötti, a befektető ötven százaléknál nem nagyobb részesedést szerez. A Digitális jólét pénzügyi program része a most elinduló Digitális Jólét tőkeprogram mellett a Digitális Jólét hitelprogram is. A hitelprogram egy éve elérhető, összesen 7,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a kkv-k és a startupok, amelyek maximum hétéves futamidőre igényelhetnek öt és kétszázmillió forint közötti, kamatmentes hitelt.
És még ez is...
-
2015. május 23.
A Sony tovább támogatja a focit
-
2017. április 26.
Nővekedett a pc-k értékesítése Kelet-Közép-Európában
-
2019. október 9.
Valami baj van a magyarországi online kereskedelemmel
-
2020. szeptember 13.
Oracle Q1: szerény növekedés
-
2013. június 19.
E-learning szolgáltatót vett a Xerox