Két hónapot csúszik a kormányzati informatikai rendszer fejlesztése

csodaJúnius vége helyett várhatóan csak augusztus 31-én zárul az európai uniós forrásból finanszírozott Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer kiterjesztése (KKIR2) projekt – közölte a a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. az MTI érdeklődésére. A társaság kifejtette, hogy a projekt készültsége 98 százalékos, a határidő hosszabbításának köszönhetően bevezethető a minisztériumi nyomatmenedzsment (nyomtatásfigyelő és nyomtatásvezérlő) rendszert, valamint lehetőség nyílik arra, hogy növeljék az új kialakítású kormányablakok számát. A fejlesztések eredményeként az állampolgárok a korábbinál több helyszínen, többféle ügy intézését lehetővé tevő kormányablakokban intézhetik majd hatósági ügyeiket, az új informatikai környezetnek köszönhetően pedig fel is gyorsul az ügyintézés – írta a NISZ Zrt.

Korábban Dömötör Csaba, a társaság igazgatója elmondta, hogy a KKIR2 száz százalékban az Európai Unió által támogatott, 8,3 milliárd forint összköltségvetésű projekt, amelynek célkitűzései közé tartozik a minisztériumi infrastruktúra fejlesztése, egységesítése és hatékonyságának növelése, és mindezek eredményeként költségcsökkentés elérése. Beletartozik továbbá az új kormányablakok kialakítása és az okmányirodák eszközcseréje is. A program keretében a kormányzati infokommunikációs infrastruktúrát működtető a NISZ Zrt.-nél is számos informatikai fejlesztés valósul meg.

A projekt megvalósításáért felelősek
NISZ Zrt. a konzorcium vezetője
Idomsoft Zrt.
Kopint-Datorg Kft.
Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó
Igazságügyi Minisztérium
Országos Bírósági Hivatal
MTA Wigner
Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség
Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.