Annyi az autórádiózásnak?

google-autoNem négy, hanem nagy dobásra készül négy éven belül a technológia négy óriáscége, a Google, az Uber, a Baidu és a Samsung. Önjáró gépkocsik piacra dobását tervezik a nagy autógyárakkal: a Volvo, a Mercedes-Benzcel, a BMW-vel, a Teslával, a Toyotával és a Nissannal együttműködve. A BBC szakírója, Bryan Lufkin a minap ezért érdekes és magától értetődő kérdést tett fel a technológiai nagyágyúk elképzelésének következményeivel kapcsolatban: jó, jó, de akkor mi lesz az autórádiókkal?

A rádiózás ugyanis az Egyesült Államokban többek között azért állta a versenyt a tévé terjedésével, mert a 30-as évek óta beépítették a gépkocsikba a híreket és zenés műsorokat sugárzó eszközt, és az elmúlt tíz évben a műholdas adók alkalmazásával kivédte a rohamosan fejlődő digitális technológia eddigi támadásait is. Chris Fangmann, a Computer Sciences Corp (CSC) technológiai cég műszaki vezérigazgatója szerint a rádió ezt a válságot is túl fogja élni, akár van valakinek kocsija, akár nincs. De ehhez ennek a médiumnak folyamatosan és sokat kell változnia a jövőben.
Sobieski Tamás

A további változásokra kíváncsi olvasóinknak pedig azt javasoljuk, hogy kattintsanak Thomas Frey, a jövőkutató Da Vinci Intézet vezetőjének blogjára, mert segíthet a jövőjük tervezésében. 2030-ig biztosan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.