A március 9-ig tartó rendezvényt tegnap este nyitotta meg Angela Merkel német kancellár és Donald Tusk lengyel kormányfő. A vásárra hetven országból érkeznek kiállítók, összesen 4 100 vállalat, kutatóintézet és egyéb szervezet. Kínából érkezik a legtöbb kiállító, számuk meghaladja a négyszázat. Hasonlóan nagy létszámú a német kiállítók csoportja is. […]

  Elfogadta pénteken a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag a Lex Google néven is emlegetett jogszabályt, amelynek alapján fizetésre kötelezhetik keresőoldalak vagy hírgyűjtő portálok üzemeltetőit, ha túlságosan nagy terjedelemben jelenítenek meg idegen sajtószövegeket. A kormányzó koalíció médiavállalkozások nyomásra hajtotta végre a szerzői jogról szóló törvény módosítását. A társaságok álláspontja szerint […]

  Várhatóan még az év végéig döntenek arról, hogy az érdeklődők közül melyik külföldi mobilszolgáltató léphet be negyedikként a szlovák piacra – számolt be a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap csütörtökön. A szlovák Távközlési Hivatal (TÚSR) elektronikus árverés útján már az idén dönt arról, hogy ki lehet majd a negyedik […]

  A Sina, vagyis a kínai piacvezető online médiavállalat mikroblogjainak tavaly több mint 500 millió felhasználója volt, 74 százalékkal több, mint egy évvel korábban – jelentette be a cég szerdán. A Sina mikroblog szolgáltatását naponta 46,2 millióan veszik igénybe – közölte a Sina Corp. Egyúttal beszámolt arról, hogy 2012-ben az […]

  Vizsgálatot indít a német versenyhatóság az amazon.de (Amazon) kiskereskedelmi portál üzemeltetője ellen, mert a beszállítói szerződései a verseny korlátozását eredményezhetik. A hatóság szerdai közleménye szerint az Amazon kínálatát biztosító kereskedő cégek és a portált üzemeltető amerikai vállalat között létrejött megállapodásokban azt a pontot kell megvizsgálni, amely kimondja, hogy az […]

  A Prezi nevű magyar internetes prezentációkészítő szoftvert fejlesztő cég értéke meghaladhatja a 100 millió dollárt – írta a budapesti központú vállalkozásról közölt hétfői összeállításában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A német lap szerint jelenleg világszerte 17 millióan használják a magyar szoftvert. A felhasználók száma havonta egymillióval emelkedik, és másodpercenként […]

  Bár nettó profitja a tavalyi évhez képest csaknem 60 százalékkal nőtt 2012-ben, a „kínai Google”, a Baidu növekvő versennyel és gyenge hirdetési piaccal kénytelen szembenézni a jövőben, ami aggodalommal tölti el részvényeseit. A vállalat bevétele – a keddi hivatalos céges jelentés statisztikái szerint – egész év során 53,8 százalékkal […]

  A svéd Ericsson veszteséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet, forgalma azonban nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A cégnek 6,46 milliárd korona (1,02 milliárd dollár) vesztesége keletkezett a december végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 1,15 milliárd korona profit után. Az Ericsson eladásai ugyanakkor öt százalékkal 66,9 […]

  Az alapvető szükségletek körébe sorolta az otthoni internethozzáférést a német szövetségi legfelső bíróság (BGH) egy csütörtöki ítéletében. A karlsruhei bírói testület döntése szerint a internetszolgáltatás kimaradása esetén az előfizető magánszemély kártérítést igényelhet, mert az állandó hozzáférés az internethez hosszú ideje már nemcsak a gazdaságban, hanem a magánéletben is „kiemelten […]

  Míg a kínai Huawei a korábbi évhez képest növekvő nyereséggel zárta az elmúlt évet, a ZTE veszteséget volt kénytelen elkönyvelni – derül ki a vállalatok jelentéseiből. A világ második legnagyobb telekommunikációs felszerelésgyártójaként számon tartott Huawei nettó profitja 33 százalékkal nőtt a 2011-es adatokhoz képest. Ez azt jelenti, hogy egész […]