Tavaly a Huawei nyereséges volt, a ZTE nem

 

Míg a kínai Huawei a korábbi évhez képest növekvő nyereséggel zárta az elmúlt évet, a ZTE veszteséget volt kénytelen elkönyvelni – derül ki a vállalatok jelentéseiből. A világ második legnagyobb telekommunikációs felszerelésgyártójaként számon tartott Huawei nettó profitja 33 százalékkal nőtt a 2011-es adatokhoz képest. Ez azt jelenti, hogy egész év során a cég mintegy 15,4 milliárd jüan (539 milliárd forint) nyereségre tett szert, miközben forgalma nyolc százalékkal 220,2 milliárd jüanra (7,7 ezer milliárd forint) nőtt. A jó eredményeket elsősorban új telekommunikációs projektjeivel és okostelefonjainak növekvő eladásával magyarázza a vállalat. A Huawei után a második legnagyobb kínai telekommunikációs felszereléseket gyártó cég, a ZTE vasárnap a hongkongi tőzsdén közzétett közleménye szerint 2012-ben az előzetes becslések alapján mintegy 2,5-2,9 milliárd jüanos (87,5 milliárd – 101,5 milliárd forint) nettó veszteséget valószínűsít. A rossz eredményért elsősorban az exportpiacok szűkülés és a világgazdasági válság következtében visszaeső bevételnövekedés okolható, ugyanígy a mobiltelefonok árának csökkenése is rosszul érintette a céget –írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.