Az IBM kiadta a következő öt évre szóló tudományos-technológiai előrejelzését. Az IBM szerint öt trend alakítja majd a jövőnket. Az osztálytermek velünk tanulnak. A jövő tantermei olyan eszközökkel lesznek felszerelve, amelyek segítségével a pedagógusok jobban, mélyebben megismerhetik diákjaikat, és az óvodától az egyetemig bezárólag személyre szabott tantervvel készülhetnek fel oktatásukra. […]

Elektronikus tankönyvek váltják fel fokozatosan a hagyományosakat a sanghaji oktatási intézményekben, nagyobb teret engedve ezzel a technológiai újításoknak és csökkentve az iskolások fizikai terhelését. A tervek szerint a kelet-kínai metropolisz általános- és középiskoláiban a jövő szeptemberi tanévkezdés előtt már több mint másfélezer különböző tankönyv lesz elérhető elektronikus változatban. A város […]

Elindult a Sulinet+ informatikai fejlesztési program, amelynek első állomásaként több ezer korszerű és nagysebességű internet-kapcsolódást biztosító eszközt kapnak a közoktatási intézmények. A jövő év végéig tartó projektet az Európai Unió mintegy 1,3 milliárd forinttal támogatja. Nagy Miklós, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) igazgatója hangsúlyozta, egy hároméves program első […]

Új természettudományos laboratórium kialakítása kezdődött el uniós támogatással a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban. A gimnázium természettudományos oktatási és módszertani központtá válik, lehetőséget biztosítva tíz kerületi általános iskolának is természettudományos kísérletekre és programokra. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a főváros XXI. kerületének önkormányzata, konzorciumban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal, mintegy 300 millió […]

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem matematika-informatika tanszékvezető tanárját és két volt diákját is díjazták Amszterdamban, az európai számítástechnikai csúcson (ECSS). Az egyetem közleménye szerint Kátai Zoltán, Tóth László és Adorjáni Alpár az informatikaoktatásban felhasználható szemléltető kisfilmekkel nyerte el a „Best practice in Education” díjat. Amint az egyetem közölte, a díjat […]

Közel ezer állást és szakmai gyakorlatot kínál a Karrierexpo állásbörze szerdán és csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az országos integrált állásbörzére diplomázókat, valamint friss és fiatal diplomásokat várnak. A KarrierExpón csaknem ötven munkáltató kínál ezer állást és szakmai gyakorlatot. A rendezvényre 6-8 ezer álláskeresőt […]

Az innováció és a digitális készségek fejlesztése terén az eddiginél több erőfeszítést tart szükségesnek az Európai Bizottság az iskolai és az egyetemi oktatás terén – derül ki az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény „Megnyíló oktatás” című, szerdán ismertetett kezdeményezéséből. A brüsszeli közleményben ismertetett uniós statisztikai adatok szerint a kilenc évesnél fiatalabb tanulók […]

Szabó Balázst bízta meg az emberi erőforrások minisztere a köznevelési intézmények informatikai fejlesztésével – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel. Mint írják, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) miniszteri biztost kap, akinek a fejlesztési javaslatok kidolgozása lesz a feladata. Szabó a Magyar Közút Zrt. 2009 és 2011 közötti […]

  A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a fenntartása alá tartozó közoktatási intézmények ECDL-vizsgaközpontjainak üzemeltetéséről írt alá együttműködési megállapodást a Neumann János Számítógép-tudományi Társasággal (NJSZT) hétfőn a fővárosban. A központ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Klik és az NJSZT között született megállapodás célja az országos hálózattal rendelkező ECDL-vizsgarendszer gördülékeny továbbműködtetése annak […]

  Nagy-Britannia is elindította saját internetes távoktatási projektjét, amelynek keretében a szigetország több mint húsz egyeteme kínál ingyenes online tömegkurzusokat a tanulni vágyóknak. A FutureLearn elnevezésű új oktatási projekt 21 brit egyetem – köztük a birminghami, a sheffieldi és a bristoli -, valamint a dublini Trinity College és az ausztrál […]