Januárban tovább bővítette menedzsmentjét a mobilfizetési megoldásokat fejlesztő Cellum csoport. A Cellum Global Zrt. vezetőségéhez Pauer Pál, a GTS Magyarország korábbi ügyvezető igazgatója, a GTS Polska egyik alapítója csatlakozott. A menedzser feladata cégcsoport kereskedelmi csapatának irányításán túl a Cellum által fejlesztett MasterCard Mobile technológia, valamint egyéb mobilfizetési termékek külpiacokra vitele lesz. Pauer az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és Lengyelországban dolgozott vezetőként a GTS-csoport különböző cégeinél. A menedzser a Varsói Közgazdaság-tudományi Egyetemen szerzett külkereskedelmi diplomát. Karrierjét a GTS Magyarország értékesítési menedzsereként kezdte, majd a GTS Polska értékesítési igazgatójának nevezték ki. 2001-ben tért vissza a GTS-Datanethez, ahol értékesítési és marketingigazgatóként dolgozott. Amikor a cégcsoportot 2008-ban felvásárolta egy amerikai érdekeltségű pénzügyi befektetői konzorcium, Pauer Pált a magyar leányvállalat ügyvezetőjévé nevezték ki. Vezetése alatt a GTS-Datanet Magyarország egyik vezető alternatív távközlési szolgáltatójává vált.
Next Post
Orosznyelvű Disney-filmek az AppStore-ban
vas febr 19 , 2012
Az Apple AppStore-ban megjelent néhány orosz nyelvü Disney-film. Azok, akiknek van iPaduk, iPhone-juk, iPod Touchuk mostantól orosz nyelven nézhetnek Disney-filmeket. Igaz egyelőre még csak hat filmet, de ezek egy kivétellel, az Oroszlánkirályon kívül, mind az utóbbi három év alkotásai. A filmnézés ingyenes, de a letöltésért öt dollárt kell fizetni – […]

És még ez is...
-
2012. március 9.
Alelnök dömping a Xeroxnál
-
2013. február 13.
Nőkre hajt az NNG
-
2018. július 2.
Új marketingkommunikációs vezető az Invitech-nél
-
2012. október 20.
Húszan próbálták ki a Régens Rapid Randit
-
2018. május 22.
Átadta az NMHH elnöke az idei Magyari Endre-díjakat Győrben
-
2016. március 1.
Várkonyi Balázs lett az Év Fiatal Menedzsere