Jogerősen két és fél év szabadságvesztéssel sújtotta a Baltimore-i Szövetségi Kerületi Bíróság pénteken azt a magyar hackert, aki 2010-ben feltörte a Marriott International számítógépes rendszerét, és azzal zsarolta meg a szállodaláncot, hogy ha nem hajlandó őt alkalmazni, közzéteszi bizalmas adatait. N. Attila vádmegállapodás alapján tavaly novemberben vallotta magát bűnösnek. A The […]

A Vatera arról értesítette jelenlegi, és volt (ez külön megérne egy adatvédelmi misét) felhasználóit, hogy mától regisztráció nélküli felhasználóik a személyes menüben a vásárolt áruk és az elküldött megrendelések menüpontokat is elérhetik. Ahhoz, hogy ellenőrzött vásárló lehessen és az alap regisztrációs jogosultságokon felül, teljes körű fix- és villámáras vásárlói, illetve licitálási […]

Állítólag lopás, hamisítás és félrevezető nyilatkozatok miatt emeltek vádat egy amerikai nő ellen, aki hamis Facebook-részvényeket adott el hiszékeny embereknek a közösségi portál tőzsdei bevezetését megelőzően. A 46 éves Marianne Oleson azt hazudta környezetének, úgy jutott egymillió dollárnyi részvény birtokába, hogy lánya az internetes óriáscég alapítójának az ismerőse. A csalónak négy hónapon át […]

A miniszterelnök szerint Magyarország jövője a mérnöki világ irányában található, ezért kell a legtöbb diákot állami képzésben a műszaki, informatikai képzés felé terelni. Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az oktatáspolitikával kapcsolatban kifejtette: Magyarországnak egyrészt korszerűsítenie kell a szakképzését, amellyel kapcsolatban az első lépések már meg is történtek. […]

Szabó Máté ombudsman szerint a magyar rendőrség még nincs felkészülve a 21. század infokommunikációs kihívásaira; az alapjogi biztos az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, egy nemzetközi projekt tapasztalatai alapján, arra hívta fel a figyelmet: a rendőrségnek a közösségi portálokon is képesnek kell lennie arra, hogy hatékonyan kommunikáljon az interneten szerveződő tömegdemonstrációk mozgatóival. Az […]

Számítástechnikai rendszer elleni bűncselekmény vétsége miatt vádat emelt a tatabányai ügyészség az esztergomi polgármester sajtófelelőse és segítői ellen – erősítette meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a nagyobbik kormánynyzó párt esztergomi szervezetének közleményét. „A polgármester asszony önkéntesei még 2011 márciusában bezárkóztak a volt alpolgármesteri irodába (…) két, arra nem jogosult személy […]

Törvénymódosítást szorgalmaznak az osztrák pártok, miután a médiahatóság Facebook-oldalai megszüntetésére kötelezte az osztrák közszolgálati rádiót és televíziót (ORF). A hatóság csütörtökön ismertté vált döntése az ORF különböző adóinak, illetve programjainak összesen 39 profilját érinti a közösségi internetoldalon. A leglátogatottabb az Ö3 könnyűzenei csatorna Facebook-oldala. Ezen eddig több mint 260 ezren kattintottak […]

Nem fáradnak bele a Facebookba azok, akik régóta – 2004-es megalapítása óta – felhasználói a közösségi portálnak, nem unnak bele a képek felrakásába, a hétvégi programok egyeztetésébe vagy éppen a véletlen gondolatok továbbításába – állapította meg egy felmérés. Minél régebben használja valaki a Facebook oldalát, annál gyakrabban nyomja meg a „tetszik” […]

Új laptopottdobott a piacra az Acer Packard Bell dot s néven. A gyártó szerint a szerkezet kicsi és kényelmes, figyelemre méltó színpalettával. Ráadásul könnyen használható a billentyűzet, és egy kattintásos gyorsgombokkal is rendelkezik. A közösségi hálózatok egy érintésre el lehet érni. A készüléket bármilyen HD TV-hez lehet csatlakoztatni a beépített […]

Tavaly a Xerox csoport összesen 1 618 amerikai szabadalmat jegyeztetett be. Ezzel a vállalat a nyolcadik helyezést érte el az IFI Patent Intelligence ranglistáján. A Xerox a tavalyiakkal együtt összesen közel 58 000 szabadalmat jegyzett be világszerte. A Xerox és a Fuji Xerox összesen körülbelül 1,5 milliárd amerikai dollárt fektet […]