Orbán: nem lesz mindenki akadémikus

A miniszterelnök szerint Magyarország jövője a mérnöki világ irányában található, ezért kell a legtöbb diákot állami képzésben a műszaki, informatikai képzés felé terelni. Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az oktatáspolitikával kapcsolatban kifejtette: Magyarországnak egyrészt korszerűsítenie kell a szakképzését, amellyel kapcsolatban az első lépések már meg is történtek. A fiatal munkásokat, szakmunkásokat és a fizikai munkát végző segédmunkásokat meg kell becsülni, hiszen “nem lesz mindenki akadémikus” a modern világban sem – fogalmazott. Másrészt – folytatta – a felsőoktatással összefüggésben a kormány azt akarja, hogy minél többen tanuljanak, és aki szeretne, tanulhasson is. Az azonban nem megy, hogy “állami pénzen drága képzésben részesülnek fiatalok, majd utána – érthetően egyébként, a nehéz helyzet miatt – fogják a batyujukat, és ezzel a tudással együtt elmennek nyugatra, és mi, akik fenntartottuk az ő képzésüket, semmit sem kapunk vissza abból a tudásból, amihez hozzásegítettük őket” – mondta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Hamis Facebook-részvények Amerikában

pén febr 3 , 2012
Állítólag lopás, hamisítás és félrevezető nyilatkozatok miatt emeltek vádat egy amerikai nő ellen, aki hamis Facebook-részvényeket adott el hiszékeny embereknek a közösségi portál tőzsdei bevezetését megelőzően. A 46 éves Marianne Oleson azt hazudta környezetének, úgy jutott egymillió dollárnyi részvény birtokába, hogy lánya az internetes óriáscég alapítójának az ismerőse. A csalónak négy hónapon át […]