Kiberbiztonsági Átláthatósági Központot nyitott a Huawei Technologies Brüsszelben. A vállalat új központjában a kormányzati ügynökségek, szakértők, iparági szövetségek, valamint szabványokkal foglalkozó szervezetek közösen dolgozhatnak a digitális korszak biztonságán és fejlődésén. A vállalat a központban hozzáférhetővé és vizsgálhatóvá teszi forráskódjait és lehetőséget biztosít bit-szintű vizsgálatokra is. A megnyitón több mint kétszáz szabályozó szerv, telekommunikációs szolgáltató, cég és médium vett részt, és felszólaltak az Európai Unió, a GSMA, valamint a Világgazdasági Fórum képviselői is. Kevin Hu, a Huawei elnök-vezérigazgatója elmondta, „Teljesen megértjük a világ kiberbiztonsági, biztonsági aggodalmait. Reméljük, hogy kiberbiztonsági központjainkkal elősegítjük az átláthatóságot, a szorosabb együttműködést a kiberbiztonsági szabványok, ellenőrzési mechanizmusok és biztonsági technológia területein. Közösen az egész értékláncban növelni tudjuk a biztonságot, és az ellenőrzéseken keresztül a bizalmat is”.
És még ez is...
-
2018. május 20.
Az FBI által is keresett hekkert fogtak el Belgrádban
-
2013. március 8.
Kevesebb iPad-eladására számít az Apple
-
2017. augusztus 6.
E-jegybotrány: nyomoz az ügyben a rendőrség
-
2020. november 10.
A Hyundai megvásárolná a Boston Dynamics robotfejlesztőt