Nyakunkon a BTT és az NSZNKI kiberbiztonsági vetélkedője

Játs(s)zMa

Játs(s)zMaAz Európai Kiberbiztonsági Hónap keretében iIsmét meghirdeti a Játs(s)zMa elnevezésű kiberbiztonsági vetélkedőjét a Belügyi Tudományos Tanács (BTT) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NSZNKI).

A BTT a honlapján azt írta, a vetélkedőt október 24-én és 25-én rendezik meg, online. Idén is négy területről várják a jelentkezőket, a vetélkedő első napjának délelőttjére a belügyi-rendészeti ismereteket és vízügyi ismereteket oktató köznevelési intézmények tanulói, délutánjára az egészségügyi köznevelési intézmények tanulói jelentkezhetnek. A második nap délelőttjére a rendvédelmi technikumok tanulóit és a felsőoktatási hallgatókat, délutánjára a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervezetek részéről delegált jelentkezőket várják.

A résztvevőknek átlagos informatikai, felhasználói ismeretekkel kell rendelkezniük, a szervezők nem fogadják el azok jelentkezését, akik informatikával, információbiztonsággal, biztonságtechnikával vagy kibervédelemmel kapcsolatos szakok hallgatói, vagy ilyen szakokon végeztek. A csapatok a játékok során pontokat gyűjtenek, a verseny végén a győztes csapat elnyeri a vándorkupát. Az első három helyezést elért csapat díjazásban, minden résztvevő pedig oklevélben részesül.

A vetélkedőt a BTT és a NSZNKI szervezi, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a PricewaterhouseCoopers Kft., a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar, valamint az Egészségbiztonság Nemzeti Labor Adatvezérelt Egészség Divízió szakmai támogatásával.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!