Mémmé váltak az emberséges rendőrök

 

A tokiói rendőr-főkapitányság csütörtökön kitüntette két munkatársát, aki azzal vívta ki az internetezők elismerését, hogy oszlatás helyett barátságos és humoros megjegyzésekkel teremtett rendet a szurkolók között egy focimeccs után — írja az MTI. Az interneten azóta DJ Police-ként emlegetett egyik kitüntetett a június 4-én Ausztrália ellen játszott, Japán világbajnoki részvételét biztossá tevő selejtezőmérkőzést követően vízágyúk és könnygáz bevetése helyett sárga lapot adott a láthatóan nemcsak a sportsikertől megrészegült tömegnek a japán főváros fiatalok által frekventált Sibuja negyedében. Egy rohamosztagos kisbusz tetejéről azt mondta a rendetlenkedőknek: “Tudjuk, hogy a rendőrök fenyegetőnek és ijesztőnek tűnnek számotokra, de mi is ugyanúgy érzünk (a meccsel kapcsolatban), mint ti. A csapattársaitok vagyunk!” A rendőrök arra is emlékeztették a szurkolókat, hogy ők a japán válogatott tizenkettedik tagjai, márpedig a nemzeti csapat a szabályok betartásáról és jó magaviseletéről híres. A tömeg tapssal és ujjongással reagált a rendőrök szavaira, amire DJ Police azt válaszolta: “Kedvesek vagytok, de még jobban örülnék, ha visszamennétek a járdára”. A tömeg végül komolyabb rendbontás nélkül elvonult. Az eset után DJ Police-t méltató üzenetek és videók lepték el az internetet, és a szónokló rendőr valóságos mémmé vált Japánban. Az Aszahi Simbun napilap korábban azt írta az esetről: a rendőrök végre emberi lényként tekintettek a szurkolókra, nem pedig megrendszabályozandó tömegként, ezt pedig láthatóan értékelték az emberek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Imádunk online fizetni

pén jún 14 , 2013
  Az elektronikus mérlegbenyújtással és az elektronikus számlázás bevezetésével az állam és a gazdálkodó szervezetek évente mintegy 150 millió forintot takarítanak meg, hiszen nincs szükség sem papírra, sem nyomdai festékanyagra; a 2012. üzleti évre vonatkozó mérlegbeszámolókat már több mint 400 ezren adták le elektronikusan – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi […]

Friss, ropogós