Megrögzött csalót fogtak Pécsett

e-mail

e-mailSzámos, különböző értékre elkövetett csalás miatt rendelte el egy fiatal férfi letartóztatását a Pécsi Járásbíróság – közölte a bíróság. A közleményben azt írták, hogy a bíróság egy hónapra rendelte el a gyanúsított letartóztatását ötrendbeli nagyobb és tizenhárom rendbeli kisebb értékű, valamint hétrendbeli, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó értékű, üzletszerűen elkövetett csalás miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi 2019-ben és 2020-ban tíz fiktív nevet felhasználva e-mail-fiókokat hozott létre, ezek segítségével pedig hirdetésekben nagy összegű magánkölcsönöket kínált. A kölcsön nyújtásának feltételeként a hirdetésre jelentkezőktől a hitelügyintézés költségeinek fedezésére különböző pénzösszegeket kért, melyet a jelentkezőknek – a gyanúsított, élettársa és egy ismerőse tulajdonában álló – különböző bankszámlákra kért átutalni.

A férfinak a kölcsön nyújtása nem állt szándékában és arra lehetősége sem volt, az átutalást követően a gyanúsított a sértettekkel megszakította a kapcsolatot, az ígért hitelösszeget számukra nem utalta át. A gyanúsított összesen mintegy négy és félmillió forintos kárt okozott a becsapott embereknek, ebből a férfi édesapja több sértett részére csaknem 1,2 millió forintnyi kárt megtérített. A bíróság közleményében megjegyezték, hogy a gyanúsított az eljárás korábbi szakaszában történt kihallgatását követően is folytatta a bűncselekmények elkövetését, ezért alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, hasonló jellegű bűncselekményeket követne el, illetve a bizonyítást veszélyeztetné azzal, hogy tárgyi bizonyítási eszközt semmisítene meg vagy rejtene el – indokolta a férfi letartóztatását a bíróság. A határozat ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, ezért a végzés nem végleges.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!