Megfelelően teljesültek a hazai startup-cég felvásárlásakor előírt versenyhatósági kötelezések

Gazdasági VersenyhivatalA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint a felek teljesítették a CodeCool Kft. befektetési szerződésének hatóság által elrendelt módosításait.

A GVH 2019 elején hagyta jóvá két tőkealap közös irányításszerzését a CodeCool Kft., az informatikai képzési szolgáltatások piacának egyik startup cége felett. A tranzakció során a felek olyan feltételekben állapodtak meg, amelyek kapcsán felmerült, hogy túlterjeszkedhetnek az összefonódáshoz szükséges, még megengedhető versenykorlátozásokon. Az ennek értékelésére indult eljárást a GVH – jogsértés megállapítása nélkül – azzal a feltétellel zárta le 2020 nyarán, hogy a feleknek módosítaniuk kell szerződéseiket. A versenyhatóság döntése iránymutató volt, ugyanis világossá tette, hogy a startup vállalkozások felvásárlása esetében elfogadhatóak azon kisebbségi részesedéssel bíró tagokra is kiterjedő versenytilalmi kikötések (a kilépésüket követő két évig), akik ismerik a vállalat lényegét és értékét adó innovációt, technológiát. A döntés könnyebbé tette a startup jellegű vállalkozások számára a fejlődésükhöz szükséges források megszerzését. Az eljárás során előírt kötelezettségek teljesítését a GVH a határidő leteltét követően, utóvizsgálat keretében vizsgálta meg. A vizsgálat megállapította, hogy a felek megfelelő tartalommal, időben végrehajtották a befektetési szerződés minden előírt módosítását. A GVH ezért megszüntette az utóvizsgálati eljárást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Digitalizálják az Országos Széchényi Könyvtár állományát

sze aug 11 , 2021
Folyamatosan bővülő feladatok és a hozzájuk kapcsolódó fejlesztések eredményeként 2021. második negyedévében a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) sikeresen elindította azt a felhő alapú informatikai infrastruktúrát és integrált alkalmazást, amely az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) állományát digitalizált formában tárolja és elérhetővé teszi. Az OSZK és a KIFÜ konzorciumában megvalósuló Országos […]
Országos Széchényi Könyvtár

Friss, ropogós