Digitalizálják az Országos Széchényi Könyvtár állományát

Országos Széchényi KönyvtárFolyamatosan bővülő feladatok és a hozzájuk kapcsolódó fejlesztések eredményeként 2021. második negyedévében a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) sikeresen elindította azt a felhő alapú informatikai infrastruktúrát és integrált alkalmazást, amely az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) állományát digitalizált formában tárolja és elérhetővé teszi. Az OSZK és a KIFÜ konzorciumában megvalósuló Országos Könyvtári Rendszer projekt részeként fokozatosan elérhetővé, olvashatóvá és kereshetővé, valamint kutathatóvá vált az OSZK által őrzött és fenntartott mintegy tízmillió dokumentumból álló, folyamatosan növekvő kulturális vagyon. A közel tízmilliárd forint összköltségvetésű projekt keretében létrejött Digitalizáló Központ speciális infrastruktúrája a különböző méretű, állapotú, fajtájú kiadványok és egyéb dokumentumok részben automatizált szkennelését és szükség esetén az olvashatóságának javítását teszi lehetővé. Ennek a technológiának köszönhetően az akár több száz éves könyvek is eredeti állapotukhoz hasonló digitális formában maradhatnak fenn.

A KIFÜ által üzemeltetett Országos Könyvtári Platform magas szolgáltatási biztonságú infokommunikációs technológiára épül, amely georedundásan (geológiailag, fizikálisan egymástól különválasztott adattárolókon, szervereken működő egységes szinkronizált informatikai rendszer) biztosítja a dokumentumok állandó elérhetőségét. A platform georedundancián alapuló infrastruktúrájának köszönhetően az esetlegesen felmerülő műszaki problémák ellenére is megbízható szolgáltatást nyújt, így a dokumentumok folyamatosan kereshetőek és olvashatóak. A jelenleg legmodernebb technológiát alkalmazó 22 ezer TB kapacitású tároló akár 23 millió könyv online elérését is lehetővé teszi.

„A Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia megállapította, hogy az OSZK-nak ki kell dolgoznia és meg kell valósítania az általa őrzött kulturális vagyon digitalizálását, egyúttal azt elérhetővé, kutathatóvá kell tennie a felhasználók számára. Az Országos Könyvtári Platform fejlesztése lehetőséget biztosít arra, hogy Magyarország összes könyvtárának dokumentumai egységes rendszeren keresztül folyamatosan elérhetőek, kereshetők és olvashatóak legyenek. Nem kell a felhasználóknak, olvasóknak felkeresniük az adott dokumentumot őrző könyvtárat, hiszen a KIFÜ által fejlesztett OSZK rendszerén keresztül, online módon elérhetővé válik az összes állomány” – nyilatkozta Szijártó Zoltán a KIFÜ elnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Itt van a kerti partik ideje

csü aug 12 , 2021
ShareTweetPinShareItt van a hosszúra nyúló kerti partik ideje! Ezek a kerti társasági összejövetelek mindig összehozzák a családtagokat és a barátokat. Annak érdekében, hogy valóban kifogástalanul sikerüljön a rendezvény, néhány eszközt mindenképpen be kell szerezni. Mutatjuk, hogy melyek ezek! A kerti partikon nemcsak részt venni óriási élmény, hanem azokat megszervezni is. […]
fackelmannshop

És még ez is...