Már a GVH is a családokat védi

Rigó Csaba Balázs GVHA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) családbarát munkacsoport létrehozását vállalta a fogyasztóvédelmi kerekasztal keretén belül, hogy az érintett szervekkel közösen segítse a családok megóvását célzó jogalkalmazást és jogalkotást – közölte a GVH.

Az újonnan létrejövő, állami és társadalmi szerveket egyaránt átfogó szakmaközi munkacsoport célja, hogy erősítse a családokat célzó, megtévesztő reklámokkal és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni fellépést – elsősorban az online és közösségi média felületein – írták. A közlemény idézi Varga Judit igazságügyi minisztert, aki hangsúlyozta, a következő négy évben a magyar emberek és családok érdekeinek képviselete és jogainak védelme kiemelt feladata lesz a fogyasztóvédelemnek. A kerekasztal létrehozásával azt a cél, hogy a területen működő hatóságok azonos célok és szempontok mentén, kiemelten a magyar családok védelme érdekében, összehangoltan folytassák tevékenységüket.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményben kifejtette, a család vagy a szülők számos alkalommal célpontjai a megtévesztő reklámoknak, kereskedelmi gyakorlatoknak. A család intézményét kiemelten védi az alaptörvény és a családok védelméről szóló törvény. Eljött az ideje annak, hogy Magyarországon a családok és családi kapcsolatok védelme a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozásában is megjelenjen, és az eddig is kiemelt védelmet még tovább fokozzák. A vállalkozásoknak különös felelősséggel kell eljárniuk, ha észszerűen előre látható számukra, hogy kereskedelmi gyakorlatuk alkalmas a családok döntéseinek torzítására – tette hozzá a GVH elnöke.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Jön az új 5G-s Cat S53 okostelefon

szo júl 23 , 2022
A Bullitt Group, a Cat telefonok globális licencpartnere bemutatta új 5G készülékét, a Cat S53 okostelefont. A márka első 5G képes telefonja 6,5 hüvelykes HD+ képernyővel bír, amely edzett üvegből készült, és ellenáll a karcoknak, ütéseknek. A készüléket a tesztek során terepen is próbára tették, hogy megfeleljen például az építőipar […]
Cat S53 okostelefon