Hűségidő alatt is lecserélhetik az okostelefonjukat a telenorosok

Tasi-DoraJúlius 15-étől, a hazai szolgáltatók közül elsőként vezeti be a Telenor a készülékcsere lehetőségét üzleti és lakossági ügyfelei számára akkor is, ha még nem járt le hűségidejük. A vállalat a hűségszerződésből hátralévő hónapok száma, illetve a hűségszerződésben szereplő tarifacsomag alapján állapítja meg a készülékcsere költségét: minél kevesebb hónap van hátra a hűségszerződésből, annál kedvezőbb áron lehet új mobilra váltani. A programot a Telenor azért vezeti be, mert tapasztalatai szerint sok előfizetője váltana készüléket már egy-másfél év után, tehát hűségideje alatt — mondta Tasi Dóra, senior segment menedzser. A szakember a [-]mínuszos.hu kérdésére elmondta, hogy a készülékcsere időpontjában a két éves hűségidő újraindul.

A beszámított telefon értékét új okostelefon vásárlása esetén levonják a készülékcsere díjából. Ha a meglévő telefon értéke magasabb, mint a készülékváltás díja, a fennmaradó összeg az újonnan kiválasztott készülék eleve kedvezményes – a bolti listaárnál jóval alacsonyabb – vételárát is csökkentheti. Arról is az ügyfél maga dönthet, hogy az új készüléket egy összegben, vagy részletre szeretné megvásárolni. Egy jó állapotú, nem karcos 12 hónapos Samsung Galaxy S4 mini okostelefon beszámítása után például a Samsung Galaxy A3 készülék két éves hűséggel, MyTariff L tarifa esetén már 916 Ft-ért elvihető — mondta Tasi.

One comment to “Hűségidő alatt is lecserélhetik az okostelefonjukat a telenorosok”
  1. Ki lehet az a rossz-szagú, neveletlen földműves, aki képes társaságban elővenni 6 hónaposnál idősebb telefont?! Csakis terrorista lehet. (Vagy migráns) Újabb jelentős győzelem az e-hulladék agresszív terjesztésének a frontján.A Telenor is jobban teljesít.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.