A „kalózok” új politikai erőt képviselhetnek Oroszországban — írja az Oroszrszág Hangja. Ez a társadalmi szervezet, amely az információ nem kereskedelmi jellegű cseréjének szabadságát védelmezi, kész benyújtani a megfelelő dokumentumokat az Igazságügy Minisztériumhoz, hogy bejegyezzék „Oroszország Kalózpártja” néven. Az orosz kalózok pártja egy internetes fórumból nőtte ki magát, ahol már 2009 nyarán kezdeményezték a szerzői jog reformját. Pontosabban: felhívtak a szerzői jogok betartására, és arra, hogy a felhasználók, és nem pedig a kiadók jogai legyenek megvédve. Az aktivisták először az információhoz való szabad hozzájutást követelték, majd pedig olyan jelszavakat csatoltak ezekhez a követelésekhez, hogy Oroszország lakói közvetlenül vegyenek részt országuk irányításában, szóba került az elektronikus demokrácia meghonosítása és a magánélet sérthetetlensége. Érdekeink szélesebb körűek lettek – mondja Pavel Rasszudov, a leendő párt vezetője.
Next Post
Konferencia: cloud computing és adatvédelem
sze máj 2 , 2012
A Jogi Fórum 2012. júniusi rendezvényén az it jog egy eddig még kevéssé ismert, érdekes és kényes szegmensét ismerhetik meg résztvevők. A cloud computing problémakörén átszűrve kerülnek ismertetésre a legújabb hazai és uniós adatvédelmi szabályzatok, gyakorlati tapasztalatok. Az előadók ismertetik az Európai Unió jelenleg is változó adatvédelmi jogát, a résztvevők […]

És még ez is...
-
2013. december 13.
Szekszárdon kirúgják a mobiltolvajokat
-
2013. december 30.
Verekedés a vasútállomáson egy mobilért
-
2014. augusztus 26.
Videón az egyetem fantomja
-
2013. december 29.
Fázott és telefonálni akart: rosszul oldotta meg
-
2012. szeptember 10.
Az ORFK tehetetlen a kuruc.infóval szemben
-
2013. április 23.
Lakatlan szállodába ne menjünk mobil nélkül