Szoftverfejlesztő-részleget hoz létre a Lufthansa Szegeden

A légiközlekedéshez nélkülözhetetlen szoftvereket fejlesztő és tesztelő részleget hoz létre a Lufthansa Systems Hungária Kft. Szegeden. Az informatikai vállalat 10-15 fővel indítja el szegedi egységét, és a tervek szerint évente 15-20 fővel bővül az iroda létszáma. A cég jelenleg mintegy 450 informatikai szakembert foglalkoztat Budapesten, akik több mint háromszáz légitársaság számára fejlesztenek, tesztelnek és üzemeltetnek olyan informatikai alkalmazásokat, amelyek biztonságos és hatékony repülőgép-üzemeltetést tesznek lehetővé. Ezen szoftverek közé tartoznak a légi és földi személyzet, valamint a légiforgalmi irányítók által használt alkalmazások, valamint a repülőjegy-értékesítés teljes folyamatát végigkísérő digitális megoldások. A vállalat szegedi részlegén dolgozó szakemberek – köztük Java- és frontend-fejlesztők, valamint data engineerek – e termékek fejlesztésén és tesztelésén dolgoznak majd.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint tavaly a magyar leányvállalat értékesítésből származó nettó árbevétele 6,769 milliárd forint volt, több mint 27 százalékkal meghaladva a 2017-es 5,318 milliárd értéket. A vállalkozás tavalyi adózott eredménye 267 millió forint volt, a 2017-es 229 millió forint.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ablonczy visszatért

csü dec 5 , 2019
A BIM Invest Kft. felvásárolta az Angyal Business Consulting Zrt.-t (ABC). A kft. egyik (többségi) tulajdonosa Ablonczy Balázs, az SAP magyarországi leányvállalatának korábbi vezetőjének cége az AB2B Invest Kft., illetve a STREAMLINE Beszerzési Tanácsadó Kft. A szakember vezetésével nagy valószínűséggel erősödni fog a társaság szerepe az SAP tanácsadói és fejlesztési […]

És még ez is...